Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Harmadszor verik az üllőt az újmassai műemlék kohónál

Harmadszor rendezik meg a Fazola Napokat Miskolc-Újmassán; a pénteken kezdődött és vasárnapig tartó rendezvény főszereplője a vaskohászat, a vasművesség.
A III. Fazola Napok programjai már pénteken megkezdődtek, ennek részeként Az anyagmérnökképzés illetve az anyagtudományi kutatás aktualitásai a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán címmel tudományos konferenciát tartottak.

Szombaton és vasárnap már a látványé és a szórakozásé a döntő szerep, lesz látványcsapolás a Fazola-kohóból, megrendezik a IX. Fazola nemzetközi díszmű-kovácsversenyt, emellett ősi bucagyártás, emléktárgyöntés, múzeumpedagógiai foglalkozások színesítik a palettát. A látogatók hétvégén megismerkedhetnek a vízikerekes kovácsolással, a műszaki pályák érdekességével, bemutatkoznak a műszaki középiskolák, lesz népi kismesterség bemutató, hagyományőrző favágó verseny, erdei iskolai foglalkoztatás, krampampuli kóstoló, sőt a gyermekek lovagolhatnak is.

A programot kiegészíti az Alkotó tűz virágai - Reneszánsz vasművesség című időszaki kiállítás, amely szeptember 30-ig látogatható. A tárlat a közép-európai vasművesség remekeiből kínál ízelítőt. A nemzetközi együttműködésben megvalósult kiállítás felvillantja a Diósgyőri vár egykori lakóinak mindennapi tárgyait, német és magyar kovács és lakatosmesterek remekeit.

A Fazola Napokon a diósgyőri vaskohászat alapítóira, Fazola Henrikre és fiára, Frigyesre emlékeznek. Már harmadik éve megrendezik az eseménysorozatot és a díszmű-kovácsversenyt, hogy elősegítsék a díszkovácsok elismertségét, valamint emléket állítsanak Fazola Henriknek, a hányatott sorsú, ugyanakkor világhírű kovácsmesternek. A különleges mesterség egykor apáról fiúra szállt. A fiatal generáció manapság inkább a számítógépek világában érzi jól magát, de ha megismertetjük a kovácsolás szépségét, talán többen hivatásul is választják majd, így nem hal ki az ősi munka - vallják a szervezők.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sólyom László: a pályázati rendszer nem kedvez akistelepüléseknek

A jelenlegi pályázati rendszer nem kedvez az ezer lakosnál kisebb lélekszámú falvaknak, csak a… Tovább olvasom