Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Hargita dalait hozzák

Magyarországi koncertkörútja során Hegykőn, Kapuváron és Sopronban is fellép a Hargita megyei Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Az Európa-szerte ismert együttes Magyar Örökség díjas.
A gyermekfilharmónia több mint 20 éve alakult a szentegyházasfalvi általános iskola tehetséges diákjaiból. A 140 tagú együttes – rézfúvósok és vonósok, kórus – rendszeresen szerepel Erdély kis- és nagyvárosaiban, 1990 óta pedig nyaranta külföldi hangversenykörútra utaznak. Az idén ismét Magyarországra érkeznek, szinte bejárják az országot. A hegykői és a kapuvári templomban augusztus 20-án lépnek fel, 14, illetve 19 óra 15 perckor, soproni hangversenyüket – a Lions támogatásával – augusztus 22-én (kedden) este fél nyolckor rendezik meg az evangélikus templomban.
Az együttes 1982 júniusában, a hagyományos tanévzáró iskolai ünnepély alkalmával a Haáz Sándor zenetanár által betanított amatőr rézfúvós- és vonósegyüttes, valamint az iskolakórus közösen szólaltatott meg néhány ismert klasszikus művet. Az egyedi hangzás és a nagy közönségsiker további munkára ösztönözte a diákokat és vezetőiket. 1983-ban vették fel a gyermekfilharmónia nevet. A diákok napjainkban évente 20–30 alkalommal lépnek közönség elé. Céljuk a székely kultúra és a hagyományok ápolása. Repertoárjuk rövid klasszikus művekből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szavazzon Ön is Győr polgármesterére!

Ön kit választana meg Győr polgármesteri székébe? Nézze meg a jelölteket és Tovább olvasom