Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Harcművésznek képzelte magát a debreceni gyilkos

A tanúvallomások szerint harcművésznek képzelte magát az a férfi, akit gyanúsítottként vettek őrizetbe kedden Debrecenben, az előző éjszakai kettős gyilkosság miatt - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.
Tóth Ferenc rendőr alezredes közölte: a 48 éves gyanúsított több késszúrással ölte meg 41 éves és 49 éves áldozatát. Dulakodásra, veszekedésre és védekezésre utaló nyomokat nem találtak. A holttestekre az egyik áldozat élettársa talált rá.

Mint kiderült, a férfi ittasan gyakran mondogatta, hogy képzett harcművész, aki "három másodperc alatt képes megölni bárkit".
A férfit a helyszínre kiérkező rendőrök a házban talált bizonyítékok alapján pár perc alatt elfogták, a gyanúsított akkor is erősen ittas állapotban volt, agresszív és kötekedő magatartást tanúsított - mondta az alezredes.

Az eset Debrecen egyik külső területén, egy hétvégi házban történt. A két áldozat italozással töltötte napjait a várostól távoli területen, a gyanúsított csak néha csatlakozott hozzájuk - ismertette Tóth Ferenc.
Hozzátette: a rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését, a férfi érdemi beismerést eddig nem tett. A gyilkosság elkövetésének indítékáról Tóth Ferenc egyelőre nem tudott bővebb információval szolgálni.

Olvasóink írták

  • 9. meir 2010. október 11. 23:37
    „3 masodperc!??
    az sok!!”
  • 8. hehe08 2010. október 07. 22:24
    „azt nem lehet.... köll a bevétel az uraknak.....
    igyon csak a nép.... több lesz az államkasszában.....
    aztán gyorsan nyírják ki egymást az elbutult alkoholisták.... így legalább nem kell nekik segélyt meg nyugdíjat adni.....
    no majd ha a fű olcsóbb lesz a boltban mint a neppernél akkor azt is szabad lesz majd venni, hiszen a jövedéki adó miatt szent és sérthetetlen csemege lesz......”
  • 7. beleptem 2010. október 07. 18:32
    „"Harcművésznek képzelte magát a debreceni gyilkos", azaz újra ölt a folyékony drog.

    Mikor teszik már tiltólistára az alkoholt? Ráadásul neten is lehet rendelni, 18 év alattiak is megrendelhetik. Undorító! Tiltsák be!”
  • 6. NoBo 2010. október 07. 15:50
    „Kolompár B. Lee
    :-))”
  • 5. NoBo 2010. október 07. 15:49
    „-m + n”
  • 4. NoBo 2010. október 07. 15:48
    „Oláh Shogum”
  • 3. Losba 2010. október 07. 13:48
    „lakatos van damme”
  • 2. annobon 2010. október 07. 13:01
    „Esetleg Orsós Winnetou!”
  • 1. Muaddib 2010. október 07. 12:38
    „Lakatos Hadzsime a neve!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vodafone-WiFi a Volán-buszokon

A Vodafone és a Volánbusz Zrt. megállapodott, hogy nyolcvan távolsági járaton térítésmentesen vehető… Tovább olvasom