Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Hamis tízezressel akart fizetni a fagyiért

Hamis tízezer forintossal akartak fagylaltot venni vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadán.
Hamis tízezer forintossal akartak fagylaltot venni vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadán - közölte a megyei főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Fedor Rita elmondta: az árus észrevette, hogy hamis a bankjegy, és ezt közölte a három vásárlóval, akik erre elmenekültek a helyszínről.

A kereskedő értesítette a rendőröket, akik aztán a három menekülőt - egy 16, egy 19 és egy 20 éves baktalórántházi fiatalt - rövid időn belül elfogták. Az egyiknek a ruhájából a rendőri intézkedés során további három hamis tízezres került elő.

Az ügyben pénzhamisítás miatt indult nyomozás, és kezdeményezik az őrizetbe vett fiatalok előzetes letartóztatását.

A múlt héten Pusztadoboson és Kántorjánosiban is hamis öt-, illetve tízezer forintos bankjegyekkel fizetett három baktalórántházi férfi, aki szintén lebukott. Hogy van-e összefüggés a két eset között, azt még nem lehet tudni.

Olvasóink írták

  • 1. Tumbanu 2012. október 01. 14:06
    „amatőrök, fagyiért :DDD ....az idei év lúzerei”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Magyar Telekom 500 dolgozója elbocsátását tervezi

A megállapodás értelmében a társaság 2013-ban 500 munkavállaló elbocsátását tervezi. A többség… Tovább olvasom