Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Hamarosan menesztik Czene Attila sportért felelős államtitkárt

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy nyilatkozatában megerősítette, hogy hamarosan menesztik Czene Attila sportért felelős államtitkárt.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Bors című napilapnak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy hamarosan menesztik Czene Attila sportért felelős államtitkárt.

"Czene Attilára továbbra is nagy szükség van a magyar sportélet vezetésében, ám az ő jelenlegi tisztségével járó feladatokat inkább aktív politikusra szeretnénk átruházni" - idézte a lap Balog Zoltánt.

Megszólalt Czene Attila is az ügyben: "Aligha nekem kellene kommentálnom ezt az értesülést. Egyelőre végzem a munkám, de nyílván a feletteseim döntenek a sorsomról, én azt nem tudom befolyásolni."

Az Index múlt szerdán írta meg, hogy akár napokon belül menesztheti Czene Attilát. Az internetes lap információi szerint a sportügyekért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumában már javában zajlik az utódkeresés, és a befutó Simicskó István, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára lehet. A váltás miatt a HM-ben is új államtitkárra lesz szükség.

Az úszóként olimpiai bajnok Czene Attila 2010-ben lett sportállamtitkár.

Olvasóink írták

  • 2. embertelen 2012. szeptember 18. 18:11
    „Hát így járt a hazug fideszes Schmitt Plagi bácsi embere, ő utána neki is menni kell. A fidesznél nem az számít, hogy valaki ért valamihez, hanem az, hogy ki kinek az embere.”
  • 1. gyugyu1 2012. szeptember 18. 12:46
    „Már menesztették is a keritettf@xuak a kormányból ! Indoklás: kilógott a sorból,neki volt fitymája !!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az örmény önkormányzat feljelenti a baltás gyilkos kiadóit

Büntetőfeljelentést tesz az Országos Örmény Önkormányzat az ügyészségen az azeri baltás gyilkos… Tovább olvasom