Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Hamarosan indul a fogyasztóvédők nyári akciója

Fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre számíthatnak a vendéglátóhelyek az idei nyári szezonban is - mondta Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója.
A fogyasztóvédők a héten már megkezdett akció során elsősorban vízpartokon, wellness- és gyógyturisztikai helyeken, állatkertekben, vidámparkokban és kulturális eseményeken működő vendéglátóipari egységekre koncentrálnak - mondta Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója.

A hatóság kiemelt figyelmet fordít továbbá a körhintákat, légvárakat, és egyéb szórakoztató berendezéseket üzemeltetőkre is. Wittich Tamás hangsúlyozta, hogy a szabálytalankodó vendéglátó-helyek "erőteljes fellépésre" és szigorú szankciókra számíthatnak. A fogyasztóvédők a szabályokat évről-évre visszatérően megszegő üzleteknél azok bezárását kezdeményezhetik.

Beszámolt arról, hogy az ellenőrzések elsősorban próbavásárlásokat jelentenek, amelyek során vizsgálják a termék mennyiségét, minőségét, illetve a nyugtaadást. A fogyasztóvédők kíváncsiak arra is, hogy az élelmiszerek tárolási, és a fogyasztói tájékoztatási kötelezettségeknek eleget tesznek-e az érintettek.

A főigazgató jelezte, hogy amíg más területeken a fogyasztóvédelmi ellenőrzések során a szabálytalanságok visszaszorulását tapasztalni, addig az idegenforgalom területén nemigen változik a helyzet, évről-évre hasonlóan magas a szabályokat megszegők aránya.

Tavaly 5689 vendéglátó helyet ellenőriztek, ezek 72 százaléka volt valamilyen okból kifogásolhatóak. A 2006-ban kiszabott pénzügyi bírság együttes összege meghaladta a 240 millió forintot. Wittich Tamás kifejtette, hogy a fogyasztók megkárosításának mértéke átlagosan 56 forint volt, a melegételt áruló konyháknál átlagosan 107 forinttal "csapták be" az embereket.

A főigazgató arra buzdított, hogy fogyasztók ne csak a fogyasztóvédelmi ellenőrzésektől várják a helyzet javulását, hanem maguk is váljanak tudatosabb fogyasztóvá. Figyeljenek oda, hogy megfelelő tájékoztatást, illetve megfelelő mennyiségű, és minőségű terméket kapnak-e. Ha nem, akkor éljenek a kritikával és írjanak a panaszkönyvbe - tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Modern rabszolgaság Kínában?

Nemzetközi sajtóhírek szerint Kína megteremtette a modern rabszolgaságot. A nemzetközi cégek… Tovább olvasom