Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Hamarosan döntés születhet az amerikai vízumszabályozásról

Göncz Kinga jó esélyt lát arra, hogy egy-két hónapon belül módosítják az amerikai vízumszabályokat. Erről a külügyminiszter szerdán reggel beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Az Amerikai Egyesült Államok filozófiát vált vízumügyben: eddig elsősorban a gazdasági menekültekkel szemben védték magukat, most a biztonságpolitikai kérdéseket helyezik előtérbe - közölte a magyar diplomácia vezetője. Hozzátette: Magyarországnak ez a váltás kedvező. Göncz Kinga szerint "jó remény van arra, hogy egy-két hónapon belül elfogadják ezeket a változásokat".

Mint mondta, Magyarországnak is kell bizonyos dolgokat teljesítenie, például "a túltartózkodási ráta" területén, azaz, hogy nagyon sok magyar marad kint a vízum lejárta után is az Egyesült Államokban.

George Bush amerikai elnök tavaly novemberben jelentette be, hogy a kongresszussal közösen bizonyos változásokon dolgoznak, amelyekkel egyes országok számára lehetővé teszik a vízumkényszer könnyítését. 2007 január végén washingtoni szenátorok törvényjavaslatot nyújtottak be az amerikai vízumpolitika megváltoztatásáról, amely a vízummentességi körbe tartozó országok körének kibővítése révén Magyarországot is érinti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méltó lesz az ünnep március 15-éhez?

Tovább olvasom