Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Hálózati betöréssel vádolnak egy texasi egyetemistát

Az Egyesült Államok szövetségi ügyészei azzal vádolják az austini Texas Egyetem egyik hallgatóját, hogy március elején betört az oktatási intézmény számítógépes rendszerébe, és ellopott onnan több mint 50 ezer nyilvántartási adatot.
A húszesztendõs Christopher Andrew Phillips elfogásában nagy szerepet játszott az amerikai titkosszolgálat, mely szervezet munkatársainak sikerült megtalálniuk az ellopott adatokat a gyanúsított számítógépében található merevlemezen.Március 5-én a titkosszolgálat ügynökei házkutatási engedélyt kaptak, melynek értelmében átkutatták a gyanúsított austini és houstoni tartózkodási helyeit, ahol ezt követõen több számítógépet is lefoglaltak. A houstoni helyszínen lefoglalt egyik számítógép merevlemezén a vizsgálat során rábukkantak mind a Texas Egyetem ellopott adataira, mind azon szoftverekre, melyeket Phillips a számítógépes bûncselekmény végrehajtásához használt. Elmondások szerint a Philips által eltulajdonított adminisztratív adatbázis az egyetem hallgatóinak, oktatóinak és egyéb alkalmazottjainak az adatait tartalmazta. Ezen adatok közé elsõsorban nevek, társadalombiztosítási azonosítók, elektronikus levélcímek, végzettségi információk, címek és telefonszámok tartoztak.
A nyomozó hatóságok elmondása szerint az adatlopást részben a Texas Egyetem adatbázisszerverének egyik biztonsági hibája, másrészt a gyanúsított rátermettsége tette lehetõvé. Az egyetem adatbázisába csak érvényes társadalombiztosítási azonosítóval lehet belépni, viszont Phillips elkészített egy olyan programot, mely rövid idõ alatt több mint hárommillió társadalombiztosítási azonosítószámot generált, ezt követõen pedig már gyerekjáték volt számára a rendszerbe történõ behatolás.
A történtekre március 2-án derült fény, amikor a Texas Egyetem rendszergazdái különbözõ problémákkal szembesültek az érintett adatbázis kezelésekor. A gyors nyomozói munka eredményeképpen Phillipset az adatlopás után nem sokkal letartóztatták. A nyomozók ennek ellenére tovább folytatják munkájukat, most ugyanis azt szeretnék kideríteni, hogy a Phillips által ellopott kényes adatok nem kerültek-e más személyek tulajdonába.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utazás 2003 - programok

Tovább olvasom