Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Hálók, orvhorgászok, őrjáratok, lebukások

„ Régi ismerőst” fogtak a halászati szövetkezet halőrei a Mosoni-Dunán. A győri férfi most éppen engedély nélkül gumihallal horgászott, majd vízbe dobta felszerelését és hátizsákját, melyért később beúszott. A Zátonyi-Dunán orvhalászt még nem, ám hálókat már „fogtak”.
A győri Előre Halászati Szövetkezet halőrei ismét rapsicot fogtak – most a Mosoni-Dunán, a Rábatext Egyesület vizén. A negyven év körüli győri férfi ismert volt az ellenőrök számára, hisz mindenféle engedély nélkül régóta szűrte a Dunát, Mosoni-Dunát, Rábát és Rábcát. Bár az illetőnek sem horgászvizsgája, sem horgászjegye, engedélye nincs, kitűnően ismeri a vizeket s a haltelepítések időpontját. Gumihallal, halradarral, hálóval, gereblyézéssel dolgozik – megrendelésre is. Néhány ezer forintért ivadékhalak kiszedését is vállalja, melyek aztán magántavakba kerülnek. Korábban már akadt ügye a halőrökkel, ám megvádolta őket, hogy bántották, s még bíróság elé is került az ügy. Szilágyi Gábor ügyvezető elnök elmondta: a halászati ellenőrök a napokban a Mosoni-Dunán buktatták le a férfit: engedély nélkül gumihallal próbált ragadozó halakat fogni. Az őrök megjelentekor minden felszerelését a vízbe dobta. Az ellenőrök rendőrt hívtak, addig visszatartották az illetőt: ezután felvették az adatait, majd elengedték. Ezután az ellenőrök „meggereblyézték” a vizet, s megtalálták a bizonyítékokat, a horgászfelszerelését. Feljelentést tettek a megyei földművelésügyi hivatalnál engedély nélküli horgászatért: várhatóan pénzbüntetést kap az illető. Az eset érdekessége, hogy az ellenőrök néhány órával később arra lettek figyelmesek, hogy egy búvárlámpával a férfi a vízben keresi a bedobott holmijait.
Id. Geiszbühl Róbert a Zátonyi-Dunán Dunaszigetnél beindított őrszolgálat szervezője. Itt a társadalmi ellenőrök mellé egy biztonsági szolgálat embereit fogadták fel, s közös terepbejárásokon veszik fel a harcot az orvhalászok ellen.
– Hálókat már találtunk a vízben, elsősorban emelőtáplikat és kerítőhálót – kezdte. – Az ellenőrzéseket folyamatosan végezzük, a rapsicok kevésbé mernek dolgozni. Ennek ellenére kapunk jelzéseket, s éjszaka is gyakran járjuk a folyót. A társadalmi őrök mellett most már két vizsgázott halőrünk is van: ők gépjárműveket is megállíthatnak, lényegében mezőőri hatáskörben tevékenykedhetnek. Sajnos azonban motorcsónakkal sem könnyű megfogni a rapsicokat, hisz inkább hátrahagyják hálóikat, ha meghallják közeledésünket – mondta

Geiszbühl Róbert.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az új súlyadó a vagyont csapolja meg

Januártól több gépjárműadót fizetnek majd az új autók tulajdonosai, mivel a súly helyett a… Tovább olvasom