Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

Halászi bábosok

Húszéves fennállását ünnepli idén a Halászi Bábcsoport. A hosszú pályafutás és a sikerek titka az óvoda dolgozóinak összefogásában rejlik.
A Halászi Marionett Bábcsoport 1989-ben alakult meg Szeitz Lajosné vezetésével. Sok mesét feldolgoztak ez idő alatt, a legismertebbek A csillagszemű juhász és az Árgyélus és Tündérszép Ilona. A csoportot Méry Vince bábjai tették méltán ismertté. A Szlovákiában született tanító az 1950-es években készítette tanítványaival a figurákat. Manapság ezeknek az értékes báboknak az óvása, restaurálása nagy feladat számukra, amit csakis csapatmunkával lehet megvalósítani. A bábcsoport vezetője, Gráczol Béláné elmondta: a bábok ruháját a dadák varrják, a kellékeket egy konyhás néni készíti, a „műalkotások” karbantartását maguk az óvónők végzik. Számos fellépésre kérik fel őket a környékbeli óvodákban, iskolákban, falunapokon és ők is szívesen fogadnak vendégcsoportokat, ahogy tették ezt a soproni Habakukkal vagy akár szlovákiai társulatokkal.
A bábcsoport legnagyobb rendezvénye a Halászi Bábosnap, amelyet minden évben tavasszal rendeznek meg. Idén április 22-én ünnepelték a csoport húszéves fennállását a bábosnap keretén belül. Nagy sikert arattak nagycsoportosaik, akik maguk készítette bábokkal adták elő kis darabjukat. A kicsik felkészítése erre a napra egy egész éves munkát igényel, mely szerepel az óvoda éves programjában is.
A jövőben szeretnének új paravánt beszerezni, ami méreténél fogva könnyebben szállítható, hisz ez jelenleg a halászi bábosok egyik nagy problémája. Továbbá szeretnék a Méry Vince-bábokat egy hozzájuk méltó üvegvitrinben kiállítani. Ám mivel a csoport hírnevét ezek a bábok alapozták meg, nehéz végleg szakítani velük.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irán tárgyalna az uránról

Teherán „elfogadható tárgyalási alapnak” ítélte vasárnap az

európai… Tovább olvasom