Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Halálra verte a szeretőjét - húsz év fegyház a büntetés

A Kúria utasítására megismételt másodfokú eljárásban hétfőn jogerősen 20 év fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla egy férfira, aki 2011 júniusában halálra verte szeretőjét Kazincbarcikán - tájékoztatta a táblabíróság sajtszóvivője az MTI-t.
Fórizs Ildikó elmondta, a vádlottat a Miskolci Törvényszék tavaly szeptemberben ítélte 20 év fegyházbüntetésre emberölésért és más bűncselekményekért, az ítéletet pedig tavaly decemberben a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla is helybenhagyta.

Az ítélet ellen a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben - törvénysértő büntetés miatt - a büntetés megváltoztatását és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérte. Jelezte egyúttal, hogy a törvénysértő büntetés kiszabását a másodfokú bíróság már észlelte, de a súlyosítási tilalom miatt nem korrigálhatta.

A terhelt a Kúriához beadott indítványában maga is felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a bűnösségének megállapítása miatt és felmentése, illetve enyhébb büntetés kiszabása érdekében.

A Kúria szeptemberben új másodfokú eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Ítélőtáblát.

A táblabíróság hétfőn jogerősen annyiban változtatta meg az ítéletet, hogy a vádlott feltételesen szabadlábra helyezhető büntetése kétharmadának letöltése után.

A sértett nő együtt élt a volt férjével, de mellette másik két férfival is viszonya volt, köztük a vádlottal. A nő és a férfi rendszeresen italoztak, a vádlott a sértettet többször is bántalmazta.

2011 júniusában egy este mindketten súlyosan ittasak voltak, amikor a férfi egy veszekedés közben halálra verte az asszonyt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: az emelés után is kisebb lesz a minimálbér vásárlóértéke a 2010-esnél

2010-ben egy minimálbérből élő munkavállaló 230 eurónak megfelelő összeget vihetett haza, ma csupán 218-at. Tovább olvasom