Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Halálra gázolt egy embert a vonat az észak-balatoni vonalon

A vonatnak és az utasoknak is a nyílt pályán kellett várakozniuk ameddig a helyszínelés befejeződött.
13.35 - Megindult a közlekedés az észak-balatoni vasútvonal azon szakaszán, ahol korábban halálos gázolás miatt nem közlekedtek a vonatok - közölte a Mávinform.

A gázolás Balatonakali-Dörgicse és Aszófő között történt. A Székesfehérvárról Tapolcáig közlekedő személyvonatnak a nyílt pályán kellett várakoznia. A vasúti közlekedés több mint egy órán át szünetelt.

A helyszínelés befejeződött, és ismét a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonal teljes hosszán járnak a vonatok - tette hozzá a Mávinform.

12.44 - Halálra gázolt egy embert a vonat, emiatt az észak-balatoni vasútvonal egy szakaszán szünetel a vasúti közlekedés - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a Székesfehérvárról Tapolcáig közlekedő személyvonat Balatonakali-Dörgicse és Aszófő között gázolta halálra az ismeretlent. A vonatnak és az utasoknak is a nyílt pályán kell várakozniuk.

A rendőrség és a hatóságok az említett szakaszon lezárták a vasúti pályát a vonatforgalom elől. Emiatt a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon késésekre kell számítani - írta a Mávinform.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: csak az nem üzletel Kínával, aki becsukja a szemét

"Csak az az ország fog talpon maradni és válhat a válság utáni világ nyertesévé, amely nyitott Kína… Tovább olvasom