Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Halálra égett két kisgyerek Taktakenézen

A családi ház udvarán lévő gödörben tűz keletkezett, és meghalt egy hatéves kislány meg egy négyéves kisfiú.
A település polgármestere úgy tudja: maguk a gyerekek gyújtották azt a tüzet, amely mindkettejük halálát okozta hétfő délután, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktakenézen.

Molnár Tibor (független) az MTI-nek azt mondta, tudomása szerint egy ágybetétet lobbantottak lángra, de beleakadtak annak rugóiba.

Tóth Karolina, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban azt közölte az MTI-vel: a baleset helyszínén életét vesztette a két kicsi; a gyerekmentővel és helikopterrel a helyszínre érkező mentők már csak azt állapíthatták meg, hogy a gyerekek "az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket" szenvedtek.

Szabó-Berdár Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: egy taktakenézi családi ház udvarán lévő gödörben tűz keletkezett, és meghalt egy hatéves kislány és egy négyéves kisfiú. Az ügy körülményeinek tisztázására a rendőrség nyomozást rendelt el.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OGY - Cafeteria és Quaestor-ügy az azonnali kérdések órájában

A KDNP az árvízi kockázatok csökkentéséről szólt, az LMP pedig a Híd a munkába nevű felzárkóztatási program alapos kivizsgálását sürgette hétfőn a parlamentben. Tovább olvasom