Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Halálcsoportban az mkb-euroleasing sopron

Vasárnap Münchenben elkészítették a női Euroliga 2005/2006. évi csoportbeosztását. A három csoport közül messze a legerősebb hatos fogatba került az MKB-Euroleasing Sopron együttese.

kosárlabda

Natalia Hejková edző csapata az előző kiírás ezüstérmesével, a cseh Brnóval, a lengyel sztárcsapattal, a Gdyniával, a francia Bourges-zsal, az olasz Famila Schióval és az orosz Jekatyerinburggal került egy csoportba, méghozzá a B jelűbe. „Húzós hatos”, főleg a másik két csoport ismeretében...
Pedig milyen jó lett volna mondjuk a belga Namurral vagy a szlovák Kassával egy csoportba kerülni. Csakhogy a kalapokat, amelyekbe a sorsoláson a csapatokat betették, az előző évi szereplés alapján állították össze. A soproniak – finoman fogalmazva is – visszafogottan teljesítettek, így a negyedik kalapba kerültek, éppen az említett két együttes társaságában. Ami még biztos volt a sorsolás előtt, hogy az MKB csoportjában lesz egy-egy orosz és francia alakulat, mivel ezen országok három-három együttest delegáltak az Euroligába és azonos országbelieket nem nagyon illik és nem is szoktak ugyanabba a csoportba sorsolni. Ezen okból az is borítékolható volt, hogy a Sopron és a Pécs nem kerül egy csoportba. Nem is került, a Pécsnek elvileg sokkal könnyebb riválisok jutottak.
Érdekesség még, hogy az orosz Jekatyerinburg, amelynek a nevezését utólag fogadta el a nemzetközi szövetség és amely várhatóan világsztárok egész sorát fogja felvonultatni – úgy szokta –, a legutolsó, hatos kalapba került. Sokan szerették volna elkerülni őket, sajnos a soproniaknak nem sikerült...

Csoportbeosztások

A csoport: Szamara (orosz), Valencia (spanyol), Namur (belga), Mondeville (francia), USK Praha (cseh).
B csoport: Brno (cseh), Gdynia (lengyel), Bourges (francia), MKB-Euroleasing Sopron, Schio (olasz), Jekatyerinburg (orosz).
C csoport: Vilnius (litván), Dinamo Moszkva (orosz), Valenciennes (francia), Delta Kosice (szlovák), Napoli (olasz), Wisla Kraków (lengyel).
Natalia Hejková szakvezető szűkszavúan annyit mondott, amikor értesült a csoportbeosztásról: „A mi csoportunk a legerősebb, nincs benne gyenge csapat, ezen túlmenően nincs is mit mondanom.”
Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője a következőképpen kommentálta a vasárnapi sorsolást: „Az egyetlen pozitívum, amit mondani tudok, az, hogy valószínűleg nem lesznek gondjaink a nézettséget, a nézőszámot illetően...”

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szelek szárnyán Besenyei Péterrel

Akadt nyugodtabb előkészületű bemutatója is a világbajnok műrepülőnek, mint a minapi győri. Tovább olvasom