Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Ha válni kell, nem csak az ügyvéd segíthet

Lassan, de biztosan nő a válások száma Magyarországon a hatvanas évek óta, miközben egyre kevesebb a házasságkötés. A hozzáértők szerint ez többek között azért van így, mert a párkapcsolathoz sok alkalmazkodás és odafigyelés kell, a fogyasztói társadalom elvei meg éppen arról szólnak, hogy az élelmes ember önző, és azonnal megvalósítja a vágyait.
Egyre több az olyan válás, amelyben a felek nem vesznek össze Fotó: DM/DV
Azok, akik a kritikus helyzetben együtt elmennek a családpszichológushoz, ha nem is tudják megmenteni a házasságukat, legalább megértik, miért és hogyan jutottak el idáig. A többség azonban inkább csak ügyvédhez fordul. Vagy – újabban – szétnéz az interneten.

Különös érzés karácsony környékén egy ártatlan keresőszó révén – és minden érintettség nélkül – rábukkanni az interneten a www.valas.hu című honlapra. Beszédes címszavak sorakoznak: „a várható szakítás 10 előjele", „elhagyottak topicja", „válás gyerekszemmel", „szépen szakítani", „az együttélés művészete". Van elvált férfiaknak szóló link, ám a legtöbb címszó alatt női szempontból közelítenek a problémához, ami nem véletlen, hiszen a közölt adatokból az is kiviláglik, hogy míg 1963-ban ugyanannyi férfi kezdeményezte a válást, mint amennyi nő, ma már az esetek döntő többségében a nők akarnak kilépni az elromlott házasságból. Az elhagyottak topicjában beszélgetők azonban nem csak szomorkodnak. Drukkolnak egymásnak, hogy jól sikerüljön az állásinterjú az ünnepek után, felköszöntik egymást, sőt viccet mesélnek, miszerint lett volna egy Irakban szolgáló amerikai katona, akivel a barátnője levélben szakított, a nagy távolságra hivatkozva, különben is, már kétszer is megcsalta a fiút. A fiú erre állítólag kér a harcostársaitól pár képet, aztán elküldi mindet, és visszaír mellé valami olyasmit, hogy én nem is tudom már, ki vagy, kérlek, válaszd ki a képedet ezek közül, a többit meg küldd vissza…

A párterápia segíthet

Izgalmas, és nagyon megható ez az oldal, érződik, a lélek virtuális patikáját – vagy szemetesét – valós igény hozta létre. A készítők elszánt igyekezettel, minden eszközzel segíteni szeretnének azon az emberen, aki egyedül ül a gép előtt, nagyon ramatyul érzi magát, mert válni készül, és szeretné megbeszélni a problémáit valakivel, aki lehet bárki – csak ne a felesége legyen.

Pedig bizonyos stádiumban többet segítene, ha a vitázó felek együtt fordulnának szakemberhez. Dr. Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus, aki 35 éve él házasságban, és több egyetemen is tanít családpszichológiát, az oldalon is elérhető interjújában azt bizonygatja, a párterápia sokat tud segíteni olyan emberek esetében, akik valóban szeretnék megérteni, miért jutott válságba a családi életük, s mindaz, amit közösen létrehoztak és számukra értékes. Vannak ilyenek. Mint ahogy olyanok is, akik már a válásra készülnek, és csak az elmérgesedett indulatok megszelídítését várják a kívülállótól. Meg persze olyanok is, akiknek eszükbe sem jut, hogy az okokat keressék.

Válási statisztika

Komlósi Piroska szerint az együttélés művészet, bonyolult és nehéz, nagyon sok odafigyelést és alkalmazkodást igénylő. Ezeket a banális dolgokat azért érdemes kimondani, mert a fogyasztói társadalom működési elve éppen ezek ellenkezőjét sugallja: azt, hogy az ember legyen önző, valósítsa meg a saját álmait, lehetőleg azonnal. Erre a helyzetre többen is fölhívták már a figyelmet. A szegedi Lovász Károly – akinek nemrég megjelent Élménypedagógia című könyvéről ebben a mellékletben már szó esett – ezt a mai magyar társadalom egyik legnagyobb, és végzetesen elhallgatott problémájának tartja. Szerinte más oka is van annak, hogy a család összetartó ereje épp a huszadik század derekán kezdett gyöngülni. Az ötvenes évektől a nők tömegesen álltak munkába, az intézmények azonban nem tudják pótolni a családi otthon melegét.

A KSH adatai szerint 1963-ban 18 ezer 364 válást mondtak ki a magyar bíróságok, 2000-ben pedig már 23 ezer 987-et. Ez annak a tükrében érdekes, hogy a ’70-es évek második felétől csökken a házasságkötések száma. 1994-ben már csak 5 esküvő jutott ezer lakosra, míg az ’50-es években ez az arány még 10 ezrelék, a ’70-es években 9 ezrelék volt. Lovász szerint, ha a jelenlegi tendencia érvényesül, 2020-ban az épp működő házasságok mindegyike válással fog véget érni – legalábbis a statisztika szerint.

Hangos szó nélkül

A makói ügyvéd, Simonné dr. Báron Zsuzsanna gyakran foglalkozik válóperekkel, és vallja, hogy azért nagyon sok múlik rajtuk is, ha arról van szó, hogy haragban, vagy a krízishelyzetet úgy-ahogy feldolgozva, békében válnak-e el a felek. Az ügyvéd kívülálló, objektív szemlélő, a szavára sokat ad az a fél, amelyik megbízta, és ilyenkor a jogász felelőssége, hogy haragudni segít-e, vagy inkább megbékülni a helyzettel. A legtöbb konfliktus továbbra is a gyerekek miatt robban ki, hiszen a pénzt, a vagyont el lehet osztani, őket azonban nem.
De a közös emlékeket sem. Épp ebből a szempontból érdekes az ügyvéd megfigyelése, miszerint egyre több az olyan válás, amelyben a felek nem küzdenek, nem vesznek össze, egy hangos szó sincs. Csak megállapítják, hogy vége, ennyi volt, kész, mindenki menjen a maga útján, látszólag nem is érdekli őket, mi történt közöttük. És ez, bár kétségkívül megkönnyíti a polgári jogi aktusban részt vevő hivatalos emberek dolgát, végül legalább annyira elszomorító, mint a veszekedés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hóvihar Nagy-Britanniában

Heves hóvihar söpört át dél Anglián, káoszt okozva a közlekedésben, és az előrejelzések szerint még… Tovább olvasom