Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

H1N1: Zalában sem lesz tanítás egy iskolára

Bezárták a zalaszentbalázsi iskolát, miután három diáknál kimutatták a H1N1 vírust.

Bezárták a zalaszentbalázsi iskolát, miután három diáknál kimutatták a H1N1 vírust - tájékoztatta Széles Klára, az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézetének járványügyi osztályvezetője pénteken az MTI-t.

A zalaszentbalázsi már a hatodik iskola, ahol kényszerszünetet rendeltek el, illetve csütörtökön egy óvodát is bezártak a Zala megyei Bakon.
Kajné Szabó Hedvig iskolaigazgató elmondta, hogy péntek délben hazaküldték a gyermekeket iskolából, hétfőn és kedden pedig tanítási szünetet tartanak.

Az iskolába 144 diák jár, a tanulók fele megbetegedett. Három diáknál vettek mintát, és mindhármuknál kimutatták a H1N1 vírust.
Közösségi járvány miatt a megyében csütörtökön egy hétre bezárták a baki óvodát is, mert a hét eleje óta folyamatosan nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma; 48 gyermek közül 32 hiányozott. Széles Klára tájékoztatása szerint az óvodások vizsgálati eredményei még nem készültek el.

Olvasóink írták

  • 3. Imcsi 2009. november 14. 07:42
    „Úgy néz ki a KO-nál is külföldi munkaerők dolgoznak, vagy legalábbis nem magyar anyanyelvűek!”
  • 2. jánosi 2009. november 13. 22:32
    „Bevették a fogalmazásgátlót, tévedésből a vírus ellen ............”
  • 1. mir 2009. november 13. 12:37
    „"Zalában sem lesz tanítás egy iskolára"

    Mi van?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1:A WHO beszámolója az európai régióról

Az ország minden régiójában vannak fertőzöttek, a járvány egyelőre itthon mégis mérsékeltnek… Tovább olvasom