Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

H1N1: orvos volt az új vírus negyedik halálos áldozata

Egy 49 éves doktornő hunyt el szombaton a nagykanizsai kórház intenzív osztályán, ahol a H1N1 vírus fertőzésének gyanújával kezelték.

Peszleg Norbert, az osztály ügyeletes orvosa elmondta: az asszonyt 18 napig ápolták lélegeztető gépre kapcsolva. Hozzátette, hogy a doktornő sem kapott védőoltást az újinfluenza vírusa ellen.

A nagykanizsai egészségügyi intézményben alig három hét alatt összesen négy beteg halt bele az újinfluenza által okozott szövődményekbe, bár még nem minden esetben igazolódott a fertőzés gyanúja. Egyik elhunyt sem kapott védőoltást.

December 18-án egy 48 éves férfi halt meg, az ő szervezetében kimutatták a H1N1 vírus jelenlétét, december 28-án pedig egy 38 éves férfi, őt az influenza A típusa fertőzte meg. Január 8-án egy 45 éves férfi, Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester volt a harmadik áldozat, nála az első vizsgálatok nem igazolták az új vírus jelenlétét, a szerológiai vizsgálat eredménye pedig még nem született meg.

A negyedik beteg a szombaton elhunyt 49 éves orvos, akinél a gyorsteszt szintén negatív volt, a vérvizsgálati eredménye pedig még ugyancsak hiányzik. A Zalai Hírlap online kiadása szombaton az elhunyt sakkozó édesanyját idézte, aki a lapnak azt állította, hogy fiát a nagykanizsai kórház sürgősségi osztályán nem látták el megfelelően.

Még karácsony előtt, négy nap alatt kétszer szállították be mentővel, mégis mindkét alkalommal hazaküldték 40 fokos lázzal, a harmadik esetben pedig már vért köhögött, amikor a belgyógyászatra került.

Olvasóink írták

  • 11. knifemaster 2010. január 11. 11:45
    „Én már abban sem vagyok biztos,hogy jók a dátumok,avagy igaz e a cikk egyáltalán.
    Hisz az MTI adta le.”
  • 10. józanparaszt 2010. január 11. 11:44
    „valamivel meg kell tölteni az ujságokat és a hírmüsorokat. meg valószínü erre kapják a támogatást a médiások!!
    engem meg ezektöl gyötör a hányinger és mellékhatásai...”
  • 9. lolita 2010. január 10. 21:53
    „Baromsag,panik keltes mind mindig ,felrevezetes! Ehhez nem lehet hozzaszolni csak hülyeseget irni amivel minket is etetnek!”
  • 8. pancser 2010. január 10. 20:45
    „Rémhír ez is mint a többi hasonló!”
  • 7. suellen 2010. január 10. 17:22
    „Részvétem az érintett családoknak!
    De miért keltik a pánikot már megint, hogyan írhatják le, hogy a h1n1-be haltak meg, ha a teszt negatív volt? Beszarás ez a kisalföld!”
  • 6. Juveboy86 2010. január 10. 16:58
    „Azért írják, hogy h1n1, hogy pár ezren még beparázzanak, és fogyjon az ellenszer. Mivel még csak kb. 3 millióan oltatták magukat ez kevés az országnak... és azért kellenek az ilyen cikkek....

    Már unom!!!!!!!!!!!
    Csatlakozom az előttem felszólalókhoz!

    Nyugodjon békében!”
  • 5. AHA 2010. január 10. 16:36
    „kb. háromsztizenhatmillió más vírustól is megfertőződhetett.De azt úgysem fogják elárulni.
    Soha nem tudjuk meg mibe haltak bele ezek az emberek.”
  • 4. Truder 2010. január 10. 16:13
    „MI a fenének írják, hogy H1N1, mikor még a mai napig nincs eredménye a vizsgálatnak?
    Ha meg ugyanaz a kezelése, mint a szezonális influenzának, minek riogatni? Sőt, ha a lefolyása is ugyan olyan, minek oltani?”
  • 3. Powerarc 2010. január 10. 14:07
    „Most egyvalamit nem értek az utóbbi néhány eset kapcsán. Többük hetek óta kórházba volt h1n1 gyanújával, mert a tünetek erre utaltak, de a mai napig nincs egyértelmű vizsgálati eredmény ami ezt igazolja. Most akkor ezek szerint egy kezelést elég végezni tünetek alapján? És bizonyíték majd lesz akkor ha netalántán meghalt? Hát itt kicsit ködösítés van......”
  • 2. TBK 2010. január 10. 12:43
    „Természetesen, hogy legyen hír értéke, a néni sem oltatta be magát.
    Gondolom így már lehet vezííír cikk....”
  • 1. TBK 2010. január 10. 12:41
    „Blikkföld, ez miért hír?
    Az utcánkban pedig rákban elhunyt a trafikos néni.
    Szerette mindenki, erről jelenik meg cikk?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszer is összeverekedett két társaság Gyomaendrődön

Előbb egy sörözőben, majd az orvosi ügyeleten is összeverekedett két társaság szombaton… Tovább olvasom