Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

H1N1 - Huszonkilenc oltópont kezdte meg működését országosan

Huszonkilenc oltópont kezdte meg működését szerte az országban, közben újabb egészségügyi intézményekben rendeltek el látogatási tilalmat.
A Fidesz szerint kényszerhelyzet az oltópontok kialakítása, az MSZP pedig "antivakcinációs kampány" folytatásával vádolta meg az ellenzéki pártot.
Székely Tamás egészségügyi miniszter pénteken Budapesten az oltópontokkal kapcsolatban közölte: számukat a jövő hét végére kétszázra bővítik.

A tárcavezető közlése szerint azért jelölték ki az oltóközpontokat, hogy a lakosság könnyebben hozzájuthasson az oltóanyaghoz. Az MTI tudósítóinak helyszíni beszámolója szerint a központok nyitásakor még nem kellett sorszámot húzni, de folyamatosan érkeztek a magukat beoltatni kívánó emberek.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján közölte, délig nagyjából 250-en keresték fel a központokat, és folyamatos volt az érdeklődés. Kérdés elmondta: egyelőre hétvégére bezárnak a központok, de ha szükség lesz rájuk, hétvégén is nyitva tartanak majd.

A járvány miatt látogatási tilalmat vezetnek be a nagykállói Sántha Kálmán Pszichiátriai Szakkórházban szombattól; az intézmény valamennyi osztályán és telephelyén tilos a betegek látogatása - áll a kórház által kiadott közleményben.

A szabolcsi gyógyintézmények közül látogatási tilalom van érvényben a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban is. A fehérgyarmati, a kisvárdai és a mátészalkai kórházban viszont egyelőre még látogathatók a betegek, ott nem vezettek be korlátozást.

Nagykanizsán részleges látogatási tilalmat vezettek be azokon az osztályokon, ahol olyan betegek fekszenek, akik fokozottabban vannak kitéve fertőzésveszélynek.

A főigazgató megerősítette az MTI információját, amely szerint egy súlyos állapotú beteget kezelnek az intenzív osztályon H1N1 vírusfertőzés gyanújával.

Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa azt mondta: kényszerhelyzetnek tartják az oltópontok kialakítását, amely szerinte veszélyeket is rejt magában, hiszen egyetlenegy ott dolgozó orvos sem rendelkezik a pácienséről annyi ismerettel, mint a háziorvos.

A fideszes képviselő úgy fogalmazott: az influenzajárvány nemcsak a betegeket dönti le a lábukról, hanem a kormányzatot és az egészségpolitikát irányítókat is.

Kökény Mihály szocialista politikus az elhangzottakra az MTI-nek úgy reagált: Pesti Imre és a Fidesz "antivakcinációs kampányt" folytat mindennapos megnyilatkozásaival és ez a magatartás megengedhetetlen.
Kökény Mihály szerint a Fidesz és politikusa az ország érdekei ellen cselekszik, amikor "papagájként azt ismételgeti", hogy kevés a vakcina, nem kapnak az emberek tájékoztatást, kényszerhelyzet az oltóközpontok létrehozása. Hozzátette: a cáfolatokat, amelyeket más mond, a Fidesz figyelmen kívül hagyja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszekedés közben kiirtotta a családját egy fiatal Kárpátalján

Leszúrta a szüleit és hétéves húgát veszekedés közben egy 20 éves férfi a kárpátaljai Szolyván. Tovább olvasom