Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Gyurta: két év után a nagy „come back” Helsinkiben

A helsinki rövidpályás úszó EB legnagyobb kérdése – persze számunkra – az volt, Gyurta Dani vissza tud-e még térni a világ úszóelitjébe. A 200 férfi mell döntője óta megvan a válasz: igen. Gyurta aranyat nyert vasárnap, Cseh Laci szombaton ezüstöt 200 pillangón.

Úszás

A helsinki úszó EB negyedik, s egyben utolsó napja számos kérdésre választ kellett hogy adjon. Cseh Laci pénteki ezüstjekor (400 vegyes) kongatták meg először a vészharangot – már ami a magyar csapat formáját illeti –, bár szombaton, amikor ugyanő meglepetésre második lett 200 pillangón, ezek a hangok kicsit elhallgattak. De nem teljesen, mert akkor még Cseh Lacin és a 200 pillangón második helyezést elért Boulsevicz Beán kívül a többiek nem nagyon villogtak. Azokról a fiatalokról van szó, akik tavaly learatták az ifi EB-t, most viszont (igaz, sokszor órási pechre) még a döntőbe jutásról is lemaradtak. Emiatt kell Csehnek és edzőjének magyarázni a „csak” ezüstöt, s emiatt muszáj Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének saját műsorában interjút adnia. A vasárnap a válaszok napja volt, a legfontosabb mégis az: Gyurta Daninak az athéni ezüstöt követő, több mint kétéves visszaesés után van-e még keresnivalója a világ úszóelitjében.

Cseh: inkább gép, mint emberi

De lássuk előtte időrendi sorrendben, mi történt a hétvégén: Cseh László a pénteki 400 vegyesen elszenvedett veresége után összekapta magát szombatra, és egy olyan számban, a kétszáz pillangón nyert ezüstérmet, amelyikben korábban nem is nagyon versenyzett. Cseh érme mellett Verrasztó Dávid (1500 gyors) a hatodik, Szepesi Nikolett (100 hát) a hetedik helyen végzett a hétvége első napján.
Cseh így nyilatkozott a harmadik érme után: „Elsősorban magamnak szerettem volna bizonyítani, hogy azért képes vagyok a saját legjobb időm túlszárnyalására. Ez sikerült, ami némi elégtétel a pénteken történtek után. Azt nem mondanám, hogy feledteti a 400 vegyest, hogy visszajött valami a tegnapiból – legfeljebb a tizede. Tudom, sokan mondják, hogy így most olyan emberinek tűnök, de ha ezen múlik, inkább maradtam volna a gép hasonlatnál, mert nagyon nehezen viselem a vereséget. A mait nem tekintem annak, az Európa-csúcs-tartóval szemben nem volt sok esélyem, annak viszont örülök, hogy az oroszokat sikerült megelőznöm. De az összkép számomra az egy arannyal és két ezüsttel így sem tökéletes, rengeteget kell dolgoznom ahhoz, hogy elérjem az igazi céljaimat. "

Hosszú: rövid hajrá

Másnap a női 400 vegyes indította a döntők sorát, s itt is érdekeltek voltunk, de a várakozásokkal szemben – lásd vészharangok – nem két, hanem csak egy magyar indulóval. Jakabos Zsuzsanna ugyanis nem jutott be a fináléba, szemben Hosszú Katinkával, aki a bécsi rövidpályás EB-n harmadik volt. A dobogó itt is kinézett neki, bár nyilvánvaló volt, hogy a helsinki Európa-bajnokság lényegesen erősebb, mint tavaly a sógorok versenye volt. Hosszú Katinka végig partiban volt, elsősorban a bronzért, s az utolsó 25-ön olyan hajrát nyitott, amivel tényleg hajszál híján sikerült elérnie a harmadik helyet. De ez a hajszál hiányzott, így negyedik lett.

Gyurta: könnyek a dobogón

Gyurta két éve nagy talány, az olimpia óta ugyanis nem talált vissza arra az útra, amit még Széchy Tamás szabott ki neki. Egyszerűen nem jött össze semmi, nyáron az 50-es medencében rendezett „sima” EB-n csak 11. lett, a világbajnokságra előtte ki sem ment, mert nem akart leégni. Szóval ilyen előzmények után muszáj volt pontot tenni a karrierjét érintő legfontosabb kérdésre, hogy érdemes-e így folytatnia. A 200 mell reggeli előfutamában már országos csúcsot úszva, a harmadik legjobb idővel jutott a döntőbe, így meg lehetett kockáztatni, ezúttal (végre) jó formában van. A döntőben aztán hatalmas versenyben, három századdal megelőzte a lengyel Kuczkót, és most már Európa-bajnokként ünnepelhet. Számára ez az igazi „come back”, vagyis a visszatérés, nyilván ezért könnyezte meg ez a tizenhét éves fiú a magyar himnuszt. Volt még egy magyar döntőse a számnak: Molnár Ákos a nyolcadik lett.
A döntő után Gyurta azt nyilatkozta: „Reggel nem úsztam ki magam, s így is sikerült országos csúcsot úsznom. Akkor már tudtam, hogy nagyon jó formában vagyok, de a döntőben reálisan a második hellyel számolhattam. A verseny közben aztán éreztem, le tudom győzni a lengyelt is. Borzasztó jó érzés, hogy ismét jó formában vagyok, ez nekem, az edzőnek és a szüleimnek is nagyon kijárt már.”
Ezt követően jöttek azok a döntők, amelyekben nem voltunk érdekeltek.
A 200 női gyorsot Európa-csúccsal nyerte Alen

Popchanka, a 100 vegyest Peter Mankoc. A szerbnek ez volt a hetedik aranyérme, de nem miatta, hanem a finn Jani Sievinen miatt volt érdekes ez a finálé.

Sievinen: már nem ő a Jani

A finn vegyesúszó még Darnyival csörtézett anno, s ez volt pályafutása utolsó versenye. Nos, ahogy Szántó Dávid a tévéközvetítés során mondta, Jani már „nem a Jani”, Sievinen az ötödik lett. A 100 női mell döntőjét az ukrán Khlisztyunova nyerte, a 100 női pillangót a német Buchschulte – Boulsevicz Bea itt hatodik lett. Férfi 100 háton Vyathcanyiné az arany, ezt követően pedig jött a 200 női hát, amelyben Verrasztó Evelyn és Szepesi Nikolett révén duplán érdekeltek voltunk. A magyar lányok végül a negyedik és a hatodik helyen végeztek, Verrasztónak volt nagyobb (de nem reális) esélye a dobogóra. Az 50 férfi pillangót meglepetésre nem Thomas Ruprath, hanem a horvát Puninski nyerte, a rövidpályás specialistának számító német így arany nélkül távozott Helsinkiből. A női 50 gyorson (a 100 után) a holland Veldhuisé lett az aranyérem. Az EB utolsó versenyszáma a férfi 4-szer 50 gyorsváltó volt, amelyet a svédek nyertek – világcsúccsal.
Folyt. köv. jövőre Debrecenben.

A magyar érmek:

Arany: 200 vegyes – Cseh László, 200 mell – Gyurta Dániel.
Ezüst: 400 vegyes, 200 pillangó – Cseh László, 200 pillangó – Boulsevicz Bea.
Bronz: 400 vegyes – Kerékjártó Tamás

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trend: istenhit és babona

A vallásosság reneszánszát éli a társadalmi, gazdasági és kulturális modernizáció, a tudomány… Tovább olvasom