Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Gyurcsány telefonjára vár Fodor

Pénteken el kell dőlnie, tud-e közös kormányfőjelöltet állítani az MSZP és az SZDSZ, ha nem, "nincs értelme tovább húzni" - nyilatkozta péntek reggel Szent-Iványi István, a szabad demokraták tárgyalódelegációjának tagja. A két párt tovább tárgyal, az MSZP elnöksége pedig több lehetséges jelölt között dönt majd.

Pénteken az MSZP és az SZDSZ folytatja a tárgyalásokat az új kormányfőjelölt személyéről, a szocialista elnökség és a frakció is összeül. Az országos elnökség az eredetileg tervezettnél később, 11 órától ülésezik - mondta Nyakó István, a párt szóvivője. Emiatt csúszni fog az MSZP és az SZDSZ egyeztetése is, amelyet korábban 11 órára hirdettek meg.

Amikor véget ér az MSZP elnökségi ülése, értesítik az SZDSZ-t az új jelöltről, ekkor összeül az SZDSZ ügyvivő testülete, de kitűzött időpont még nincs - ismertette a pénteki tárgyalások menetrendjét az [origo]-val Szent-Iványi István, a szabad demokraták tárgyalódelegációjának tagja. Az SZDSZ az ülése után tájékoztatja az MSZP-t arról, elfogadhatónak tartják-e az új jelöltet.

Veres János pénzügyminiszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta, hogy a pénteki elnökségi ülésen több új miniszterelnök-jelöltről is tárgyalnak majd a korábban megnevezett Glatz Ferenc és Vértes András mellett. A miniszter konkrét személyt nem nevezett meg, de azt mondta: olyan ismert embet javasol kormányfőjelöltnek, aki szakmailag elismert - de nem feltétlenül közgazdász -, és akinek van esélye arra, hogy szélesebb körű támogatottságot szerezzen. Veres János kérdésre válaszolva ismét az előrehozott választások ellen érvelt.

"Ezt most már nagyon sokáig húzni nem lehet" - mondta Szent-Iványi a Nap-keltében pénteken. A politikus szerint az MSZP elnöksége pénteken döntést hoz arról, hogy ki az a két vagy három ember, aki szóba jöhet, majd az SZDSZ is eldönti, hogy van-e a jelöltek között olyan, akit támogatni tud. "Ha nem, akkor én úgy gondolom, hogy nem sok értelme van folytatni tovább ezt a folyamatot" - mondta Szent-Iványi.

Szerinte "a mai napon gyakorlatilag el kéne dőljön, hogy mi történik, mert nincs értelme tovább húzni", de hozzátette: nem állítja, hogy a péntek "határozott" határidő. Szent-Iványi közölte: az SZDSZ nem a szocialista párttal akar koalíciót kötni, hanem a jelölt programja alapján akarnak a jelölttel egyfajta szerződést kötni, és addig tudják támogatni, amíg azt a szerződést betartja. Beszélt arról is, hogy a tárgyalások kezdetén világossá tették: alapvetően új kormánynak kell alakulnia, tehát a kulcspozíciókban is változásokat akarnak. Szent-Iványi szerint egy semmit meg nem oldó álmegoldásnál jobb lenne az előre hozott választás. Az SZDSZ-es polikus azt állítja, még nem tudják, kik jöhetnek szóba.

Herényi Károly, MDF-es politikus a Nap-keltében arról beszélt: szerinte jobb lenne az előre hozott választás a jelenleg kialakult helyzetben. "Talán jobb lenne egy előre hozott választás, mert ez most már kezd komédiává fajulni" - mondta a képviselő pénteken a Nap-keltében. A Fidesz csütörtökön közölte: álláspontjuk a jelölt személyétől függetlenül az, hogy előre hozott választás kell.

Csütörtökön derült ki, hogy Surányi György volt jegybankelnök nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget. Délután olyan információ szivárgott ki, miszerint Patai Mihály tőzsdeelnök lehet az új jelölt a miniszterelnöki posztra, de néhány órával később világossá vált, hogy csak találgatásról volt szó. Az SZDSZ eredetileg azt mondta, hogy csütörtökig kell megtalálni azt a jelöltet, aki mindkét párt számára elfogadható. Fodor Gábor SZDSZ-elnök ezzel kapcsolatban csütörtökön azt mondta: betartották a határidőt, hiszen találtak jelöltet, csak Surányi György nem vállalta, amit pártja sajnálattal vett tudomásul.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. Freddy01 2009. március 28. 12:56
    „Nincsen karikás ostorom, Nincs lakásom, se autóm, és lehet, hogy maholnap munkám sem lesz.

    Albérletben élek, és ott is fogok megrohadni.

    Nem vagyok gazdag és nem hordok márkás gatyát.

    A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, amit rajtam kívül még több millióan leszarnak.

    A vezetéknevem megel?zi a keresztnevem, és nem tartom furcsának ha valaki Bélának nevezi el a kisfiát.

    A trabantom megel?zi a gyalogosokat és kerékpárosokat, és nem örülök, ha a turisták összekevernek a bevándorlókkal.

    Büszkén gondolok Orbán Viktorra, az igazságosra, Gyurcsány Ferencre, népünk megment?jére, a tömegközlekedésünkre, az oktatási és egészségügyi rendszerünkre, a közbiztonságunkra, az államadósságunkra, a gyorsan épül? 4-es metrónkra és M0-ás körgy?r?nkre, a faji öldökl?inkre, a tanárver? diákjainkra, a focistáinkra, a kivándorló feltalálóinkra, az adócsaló gazdagokra, az él?sköd? bevándorlókra.

    Itt élek Európa segglyukában.

    Pesszimizmusban, dohányzásban, alkoholizmusban, rákos megbetegedésekben, öngyilkosságban, a jogszabályok kijátszásában, a törvények megkerülésében mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk él a világon a legtöbb pornós picsa.

    Magyarország!! Én így szeretlek!”
  • 23. raffy2 2009. március 27. 21:52
    „hát én már semmit nem értek.mert eddig csütörtök volt a határidő,most meg péntek?mi van,ha elmúlik a péntek is?tudom szombat lesz.de most itt ki a főnök?fletó vagy gabriella....bedobták bokrost.ha jól tudom,eddig hallani sem akartak róla.akkor most mi van?pfuuuuuu,ebből hogy keverednek ki!?ezek a saját szájukat lefossák.undorítóak.remélem holnap jó idő lesz ,és mehetek a természetbe,ahol nem kell ilyen hazug emberek alkudozását hallgatnom.”
  • 22. gagarin 2009. március 27. 19:01
    „hol vagy vezér??? ilyen soká tart?”
  • 21. gagarin 2009. március 27. 18:20
    „Komissar: arra adjál választ,hogy te hogy csinálnád! De ne hivatkozz másra! Halljuk,olvassuk,várjuk!
    De ha azt mondod,hogy ami most megy normális? Akkor.............................”
  • 20. pmfc 2009. március 27. 18:08
    „Komissar! :) :)

    Teljesen igazad van. Mivel egyedül a Fidesz kormány idején tudtunk régiós elsők lenni, én is azt gondolom, hogy 7 év csődtömeg MSZP kormány után, az ország csak egy újabb Fidesz kormánnyal fog tudni újra első lenni. Csak most nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy újra visszaengedjük a komcsikat a hatalomba.
    :)”
  • 19. Komissar 2009. március 27. 17:16
    „Én alig várom, hogy a sok vakhangya újra megkoronázza sokadik viktort.
    Mert azonnal megoldódik kis hazánk minden gondja, a kerítés kolbászból lesz, sőt visszavesszük a régiós elsőségünket is.”
  • 18. pmfc 2009. március 27. 15:05
    „Kicsit olyan ez a mostani helyzet mint egy focimeccs, ahol egy óriási zakót kapott az MSZP csapata. A bíró lefújta a meccset, magával vitte a labdát is, minden szurkoló hazament, már az ellenfél sincs a pályán, de az MSZP még mindig úgy tesz mintha tartana a meccs. Még mindig hajtanak, próbálkoznak... Labda nélkül, szurkolók nélkül és bíró nélkül.

    És közben csodálkoznak, hogy mindenki hülyének, dilettánsnak, idiótának és elmebetegnek nézi őket!!”
  • 17. jockey 2009. március 27. 14:52
    „Ha az MSZP elfogadja Bokrost, hosszú időre kiírja magát a magyar politikából. Mert ő úgy megfingatja majd a nyugdíjas szavazótábort, hogy nem lesz erejük elmenni szavazni. Más meg nem nagyon szavaz rájuk, kivéve néhány családtagot, érdekeltet, volt pártmukit és idiótát.”
  • 16. Lobbo71 2009. március 27. 14:39
    „Hát, nem sokáig fogsz röhögni, szerintem az mszp ragaszkodik annyira a hatalomhoz, hogy még bokrost is elfogadja. Akkor aztán vége a jelenlegi jóvilágnak, páran tuti éhenhalnak és sok házat meg autót fognak elárverezni. De az is biztos hogy 1-2 év alatt helyre lesz rakva a költségvetés.”
  • 15. pmfc 2009. március 27. 14:36
    „Lobbokám. Végül is igazad van. én is kezdem élvezni az MSZP kormányzást. Annyira viccesek.
    Több napja már csak röhögök azon, hogy még a saját maguk által megkomponált puccsba is belekavarodtak. :) :)

    Hát még az ország irányításába.

    No de a mélypontra ma már el is érkeztünk. BOKROS a SZADESZ jelöltje...”
  • 14. Lobbo71 2009. március 27. 14:24
    „"erős, sikeréhes, tetterős Fideszkormány"

    Ez melyik mesében volt? Ment már a Minimaxon? :-)))”
  • 13. Tyer 2009. március 27. 13:55
    „Néphülyítés. Már rég megállapodtak egymással, de azért még bohóckodnak egy sort.”
  • 12. Freddy01 2009. március 27. 13:24
    „Helyzetjelentés percről-percre...Péntek 13ó24p, és még nincs vége a napnak...

    Az MSZP pénteki elnökségi üléséről kiszivárgott Straub Elek neve is lehetséges miniszterelnök-jelöltként.

    vannak mint égen csillag annyian..”
  • 11. linksbremse 2009. március 27. 13:19
    „Én csak annyit fűznék a dolgokhoz, hogy mindegyik ugyanúgy hazudik, lop, csal. Az egyik kicsit okosabban a másik kicsit hülyébben.Én nem vagyok se fideszes se mszp-s se semmilyen.Az egész parlamentet ki kellene cserélni, okos értelmes hozzáértő emberekre.”
  • 10. pampus 2009. március 27. 13:10
    „Csak ne, hogy, azt találja mondani, hogy addig nem vesz levegőt min Gyurcsány nem telefonál neki.”
  • 9. GChris 2009. március 27. 12:54
    „Huzzatok már a bélbe rohadt mocskos zsídók!”
  • 8. gagarin 2009. március 27. 12:41
    „Halló Gábor! Feri vagyok. Rakodj össze,már szóltam a többieknek is! A kis vaskazettát hozd magaddal! Már a Gábor a Horn mondta ezt pár hónapja,hogy mehetek a .....csába! Ti is jöttök! Na megyek bezárom a bőröndöt!!”
  • 7. pmfc 2009. március 27. 12:28
    „Ez a Takács János már tényleg csak úgy jöhetett, hogy az ég világon egy komoly ember nem vállalta.

    Erre bedobta valaki (jelen esetben Szekeres), hogy én ismerek egy jó székely balekot. Mindig együtt iszogatunk vele. Ő egy autóért és jó fizetésért mindent megcsinál amit mondunk neki.
    Erre az MSZP elnökség. Jó legyen ő. Egy balek még mindig jobb, mint egy erős, sikeréhes, tetterős Fideszkormány...”
  • 6. Freddy01 2009. március 27. 12:25
    „Igy szórakoznak a Magyar társadalomal...
    Csütörtök páros nap volt, ezért duplán jó ötletnek tűnt az MSZP mobiltelefonos miniszterelnök-jelölő adhoc bizottságának körében az a legújabb feldobott ötlet, miszerint a ,,P" betűvel kezdődő Patai Mihály legyen a Magyar Köztársaság soron következő felelős miniszterelnöke.

    Ma ugye Péntek van..A legújabb..Takács János az MSZP új kormányfőjelöltje ....”
  • 5. menti 2009. március 27. 12:24
    „OV kijelentette válságkezelő Mekk mestert keresnek a szocialisták, Na innentől kezdve öngyilkosjelölt aki elvállalja, remélem utolsó csepp a pohárban, és jönnek a választások”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enyhülő közbeszerzési szabályok - adótartozás nem kizáró ok?

Köztartozással is indulhatnának vállalatok a közbeszerzési eljárásokban - legalábbis ezt javasolják… Tovább olvasom