Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Gyurcsány értékelt: Orbán ˝ellen-Magyarországot˝ épített

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök kedden tartotta 8. évértékelőjét Budapesten.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor vezetésével a köztársasági helyett mára olyan "ellen-Magyarország" épült fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyolcadik évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bár a köztársaságpártiak ma kisebbségben vannak, nem lehet más céljuk, mint meggyőzni igazukról a többséget.

Magyarország bajban van, nagyobb bajban, mint húsz éve bármikor - rögzítette nyolcvanperces beszédében Gyurcsány, hozzátéve, sokan mondják, hogy ezért Orbán a hibás, de ennyivel nem szabad megelégedni.

Kifejtette: két évtizede a politikusi közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar, bal- és jobboldal akkor egyetértett a szociális gondolat, az elesettek támogatásának fontosságában és abban is, hogy nincsenek jó és rossz magyarok.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a Best Western Hotel HungáriábanMTI Fotó: Illyés Tibor.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a Best Western Hotel Hungáriában.
Fotó: MTI/Illyés Tibor.

A kilencvenes évek elején Csurka István mutatta meg, hogy a republikanizmussal szemben létezik egy másik hagyomány, ami a nemzetre hivatkozik, de ezzel csak "vad és őrült" eszméit takarja el - mondta a volt kormányfő, hozzáfűzve, amíg Antall József még tudta, hogy nem egyezhet ki Csurkával és "a magyar felsőbbrendűség" gondolatával, mára a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, a köztársaságpártival szemben, sokak támogatásával, kiépült egy "ellen-Magyarország".

Véleménye szerint az "ellen-Magyarország" - amelyet ez a kormány képvisel - bezárkózik, szabadság helyett alávetettséget, rendet és alázatot akar, nem hisz az Európai Unió szellemiségében, Brüsszel és Párizs helyett keleti, autokratikus-despotikus rendszerekre tekintget, fél a piaci versenytől, a szegénységet nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.

Orbán Viktor rendszerváltást akart és ez mára megtörtént - jelentette ki, azzal együtt, hogy a köztársaságpártiak ma kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése, bizonyítva, hogy lehet békét teremteni köztársaságiak és nemzetiek között.

"A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a í89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc egy budapesti szálloda konferenciatermében tartott értékelőjében.

Beszédében - amelyet nem pulpitus mögül, hanem minden oldalról székekkel körülvett porondon mondott el - hosszan szólt arról, hogy a kormány külpolitikai stratégiája megbukott. Hangsúlyozta, hogy miközben a kormányfő folyton a szuverenitásról beszél, a nemzetközi politika kulcsfogalma ma nem ez, hanem a nemzeti mozgástér bővítése. Mint mondta: bár Észak-Korea szuverénebb, mint Dél-Korea, mégis az előbbiből menekülnek az emberek az utóbbiba. Hozzátette: a kormány politikája miatt az ország mára "rosszkedvű barakká" vált.

Azt is mondta, hogy a jelenlegi kabinet "utálja a pedagógusok szabadságát", betanított munkásként tekint a tanárokra, úgy véli, a minisztériumból kell megmondani nekik, mit és hogyan tanítsanak. Szerinte a kormány "a rezsim" szolgálatába akarja állítani az iskolarendszert.

Résztvevők hallgatják Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök évértékelő beszédét a Best Western Hotel Hungáriában. MTI Fotó: Illyés Tibor
Résztvevők hallgatják Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök évértékelő beszédét a Best Western Hotel Hungáriában.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Gyurcsány Ferenc a cigányság helyzetéről kijelentette, az ország "az erkölcsi romlás útjára lép", ha a legelesettebbeket bűnbakká teszi. Mint mondta, nem menteget senkit, de amíg számtalan roma család dolgozik a jobb életért, addig nem lehet a cigányságot a bűnözéssel azonosítani, engedni "a fasisztáknak, hogy cigányozzanak". Szerinte ezért is érthetetlen, hogy a Fidesz a Jobbikkal "parolázik".

Kiemelte azt is, hogy ha a kormány nem változtat az önzésén alapuló szociálpolitikáján, az szociális elégedetlenséget szül, aminek "súlyos vége lehet". Azt mondta, szegénység mindig, így az ő kormányzása alatt is volt, de mértéke most nagyobb, mint korábban bármikor.

Évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc bírálta az egyházakat - elsősorban a történelmieket -, mondván, az a kép alakulhatott ki, hogy fontosabb nekik egyházi státuszuk megőrzése, mint az elesettekért viselt felelősség. Vannak azonban - folytatta - olyan vallási közösségek is, amelyek sokat tesznek a szegényekért, mégsem működhetnek egyházként, mert vezetőjük kritikus a miniszterelnökkel szemben.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét hozta példaként, emlékeztetve arra, hogy korábban Iványi Gábor keresztelte meg Orbán Viktor első két gyermekét, most viszont, hiába nyújt menedéket százaknak, "néhány kritikus mondata miatt" szervezete nem kaphat egyházi jogállást. "Sokkal több Iványi Gábort és sokkal kevesebb Orbán Viktort kívánok az országnak" - mondta a DK elnöke.

Az októberben megalakult Demokratikus Koalícióról szólva elmondta, a megszervezendő demokratikus közép meghatározó ereje, a baloldal legnagyobb pártja akar lenni, célja, hogy összekösse a szabadság és a szolidaritás ügyét, mert elvész a szabadság, ha az ország többsége nem részesül biztonságban, jólétben. Mint mondta, a nemzet szociális közösség is, ezért érvelt a többkulcsos adórendszer mellett.

Az MSZP-ből való távozásáról úgy fogalmazott, nem volt fájdalommentes, de miután a szocialista párton belüli vitákat nem sikerült lezárni, nem látta értelmét annak, hogy tovább "marják egymást", ezzel is a jobboldal malmára hajtva a vizet.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök érkezik évértékelő beszéde előtt a Best Western Hotel Hungáriában. MTI Fotó: Illyés Tibor
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök érkezik évértékelő beszéde előtt a Best Western Hotel Hungáriában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

"Fogadják el, hogy legyőzni nem elsősorban Orbán Viktort kell - őt majd le fogjuk -, hanem meggyőzni kell Magyarország sok-sok polgárát, hogy ez egy jobb, élhetőbb, mindőnket befogadó hely legyen" - mondta a volt miniszterelnök.

A rendezvényen ott volt például Czeizel Endre orvos-genetikus, Kovács Kálmán volt válogatott labdarúgó, Beregi Péter színész, Sz. Bíró Zoltán történész, valamint a DK vezetőin kívül több, a Gyurcsány-pártban tisztséget nem viselő egykori szocialista politikus, így Schiffer János korábbi főpolgármester-helyettes és Gy. Németh Erzsébet, aki 2002-ben az MSZP főpolgármester-jelöltje volt.

Korábban írtuk:

Évértékelő beszédet tart ma Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Ez lesz a nyolcadik értékelése, de az első, amelyet nem az MSZP politikusaként, hanem a Demokratikus Koalíció elnökeként mond el.

Gyurcsány Ferenc ma az egyik budapesti szállodában, meghívottak előtt tartja 2005 óta megszokott országértékelő beszédét. Korábban kormányfőként rendre a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén mondta el értékelését, amelyek alkalmával többnyire reformterveit ismertette.

Első miniszterelnöki évadnyitójában négy feladatot jelölt ki: az adórendszer és a felsőoktatás átalakítását, a nemzeti felelősség programjának megvalósítását, és a következő évtized fejlesztési programjának megalkotását. Második évindító beszédében fő célként a munkahelyteremtést, az állami működés szerkezeti reformját és a szegénység visszaszorítását emelte ki.

2007 februárjában, az őszödi beszéd okozta belpolitikai viharok után azt mondta: a közélet háborús logikája helyett nyugodt reformpolitikára van szükség. Negyedik évnyitó beszédében az új polgárosodás programját hirdette meg, és azt mondta: nyugodtabb kormányzás, nyugodtabb élet következhet, nem készülnek további húsbavágó döntésekre.

Ötödik évértékelő beszédében a többi között az adó-, a szociális- és a nyugdíjrendszer, továbbá a támogatáspolitika átalakítását nevesítette olyan intézkedésként, amely lehetővé teszi, hogy a költségvetési egyensúly megőrzése mellett versenyképesebb legyen az ország.

Gyurcsány Ferenc 2010 márciusban a kezdeményezésére megalakult Magyar Demokratikus Charta rendezvényén értékelt, miután a kormányfői székből való távozása után hónapokig szinte csak zárt fórumokon szólalt meg a nyilvánosság előtt. Akkor azt kérte híveitől, hogy a választásokon támogassák a Mesterházy Attila vezette MSZP-t. Beszélt arról is, hogy a szocialista párt lehet a parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság igazi védője és képviselője.

Egy évvel ezelőtt a szocialista párt Demokratikus Koalíció Platformjának elnökeként viszont - túl azon, hogy önkényuralom építésével vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt - már azt mondta: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni.

Ezt a törekvését sikertelennek ítélve döntött úgy tavaly októberben, hogy távozik az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alakít, amelynek elnökévé választották november elején.

Olvasóink írták

80 hozzászólás
  • 80. embertelen 2012. február 22. 14:40
    „Hűha, mennyi Gyurcsánytól berezelt hozzászólás van! Mindenkit tájékoztatok, hogy nem a 3-4 %-os támogatottságú Gyurcsánytól kell félni, hanem a 2/3-os Orbán vezértől, aki most veri szét az országot!”
  • 79. BLA 2012. február 22. 14:03
    „Habitus. A gond ott van, hogy az orszag ket harmada nem veletek akar osszefogni. Ettol Ti megbokrosodtok, szitkozodtok, hazudtok, arulkodtok. Jo balos, nem pedig magyar szokas szerint. Ennyit az osszefogasrol.”
  • 78. mig29 2012. február 22. 13:23
    „Lényeges különbség Gyurcsány és a mostani politikusok közt,hogy ő már milliárdosként lett politikus,
    a többiek meg politikusból milliárdosok!
    A 77 habitusnak meg teljesen igaza van!”
  • 77. habitus 2012. február 22. 11:22
    „Ez a magyar mentalitás, böszmézni, ja leszolni egy volt miniszterelnököt,ezért tart itt az ország mert egymást marjátok a jó magyar szokás szerint,Miért nem inkább az összefogásrol beszélgettek?Ja könnyebb mocskolodni”
  • 76. Eva- 2012. február 22. 11:19
    „Móricz óta tudjuk!”
  • 75. mindigatutit 2012. február 22. 10:33
    „Nekem lassan az lesz az érzésem, hogy nem téved nagyot, aki uralkodó osztály kiépítésének szagát érzi. Aki akar valami, aki létezni akar és nem szolgaként, alattvalóként, annak be kell kerülni a családba. Haver, barát, ..sógor, fogorvos, szomszéd, mindegy, de valahogy be kell kerülni. Ha ez megvan, akkor minden sima ügy. A törvények, a rendeletek, a pénzek kikövezett útjai mind ennek a klánnak készülnek, és minden arra ösztönzi az embert, hogy a körön belülre kerüljön. Ha boldogulni akarsz, fel kell sz.pni magadat, vagy tudnod kell vkiről vmit. Az anyagi és nem-anyagi biztonság, a megélhetés, a pénz, mind csak az Államon keresztül jöhet; ha az állammal szerződsz, neki dolgozol, az ő hűbérese vagy - neked jó lesz. Ha nem, akkor sz.pni fogsz. Minden ebbe az irányba mutat. Umberto Eco-t olvasva, erősen Mussolini Olaszországa jut eszembe.... Vagy Szicília? :-) És bizony, lesz itt középosztály, csak nem olyan, mint amilyennek azt a többség képzelte. Egy szép kis középnemesi réteg, nekik dolgozó bírósággal, rendőrséggel, "parlamenttel", médiával, orvosokkal, udvari bolondokkal. Akik saját köreiknek bármit elintéznek, és ha neked is erre van szükséged, igyekezned kell közéjük kerülni. Másképp esélyed sincs. Jól mondja itten fentebb a kolléga: a hatalommal foglalkozik. A hatalom megfelelő koncentrációja és szűkítése tuti recept. Éljen a Szép Új Magyarország!”
  • 74. Eva- 2012. február 22. 10:28
    „72-höz

    biztosan jól gondolod?

    HA Te azt gondolod, hogy a kozmopolita fajgyűlölő, akkor vagy igazi tévedésben.
    Szerinted az "árja"ság miatt más nemzettel soha nem fogsz összeütközni, ahogy anno eme eszmét is ki kellett terjeszteni még a legvadabb időkben Így aztán sok nemzet akart a fogalom körébe emelkedni--
    Csak a dolog logikai képtelenség volt--kifutni nem volt ideje”
  • 73. VargaP 2012. február 22. 10:03
    „abszolút nem védem a szocialistákat és az abból kilépőket, mert inkább a Munkáspárt, Thürmer Gyulával, mint Ők - ő még nem ártott, mert nem került közel a tűzhöz - de aki bántják, árulják el személyesen mit vétett ellenük Gyurcsány.
    Én még mindig jobbra át”
  • 72. Marion88 2012. február 22. 09:38
    „ez beszél gyűlöletkeltésről, meg faji megkülömböztetésről, meg felsőbbrendűségről? hiszen az ő fajtájának eszköze és ismérvei ezek!!! jól mondta reggel a Kossuthon az egyik hozzászóló, az, hogy megtartotta a beszédét, egyet jelent: sajnos még szabadlábon van! reméljük nem sokáig...”
  • 71. Eva- 2012. február 22. 07:57
    „70-hez

    csak az a fránya 2006-os őszödi beszéd ne lenne!
    (nem az amelyiket a fidesz csócsálja, hanem a másik, amely Orbán programját is leírta!
    olvasd el!
    Ezt a kottát játsza Orbán--pontról pontra

    index.hu/belfold/partI7339/

    Ez pedig mind Őszödön volt
    a 4.-et csócsálják

    index.hu/belfold/gyurcshang/

    Neked ennyi év után végre el kéne mélyedned benne”
  • 70. antistar 2012. február 22. 07:08
    „65.festéktüsszentő2012.02.21. 22:10
    Tökéletesen igazad van!
    Csak egy a bibi!
    A SAJÁT MAGUK ÁLTAL ELKÖVETETT HIBÁKAT SOROLTA FEL, ORBÁN NEVÉVEL MEGSPÉKELVE!!!!!

    Kedves gyurcsány rajongók! Áruljátok el, ti hol voltatok az elmúlt 10 évben????
    Ja, hogy még csak annyi évesek vagytok, akkor innen a tájékozatlanságotok!”
  • 69. zsukov 2012. február 22. 02:11
    „Értkeld magad tornatár,,,,”
  • 68. dara78 2012. február 21. 22:44
    „Egyik bevallotta, hogy hazudott. A másik sose fogja, pedig szerintem nagyobbat....
    Aztán mindenki eldönti. Oszt jónagyot!”
  • 67. GabeszI 2012. február 21. 22:35
    „65. nek.
    Erre nem lehet mit mondani, sőt írni sem. Döbbenet! Tényleg megérdemli ez az ország a pusztulást! Hihetetlen, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy valaki ezt gondolja.”
  • 66. festéktüsszentő 2012. február 21. 22:24
    „moderálva”
  • 65. festéktüsszentő 2012. február 21. 22:10
    „Gyurcsány Ferenc egy méltatlanul parkolópályára tett hazafi.
    A ma elmondott évértékelője egy összeszedett, a problémák gyökerére jól rávilágító beszéd volt.”
  • 64. Eva- 2012. február 21. 21:53
    „62-höz

    :)

    itt a beszéd:
    http://www.youtube.com/watch?v=1EdiBJkZsFI&list=UUmcfw8pO6z8dZlej52LrVyw&index=1&feature=plcp”
  • 63. Pretorianus 2012. február 21. 21:52
    „Édesen elvitatkozgattok!:)
    De nem veszitek észre,egyik kutya,másik eb!”
  • 62. Joebacsi70 2012. február 21. 21:39
    „Orbán tényleg jó szónok. Csak az a baj, hogy ezt a tehetségét eddig kivétel nélkül az ország ellen tette, a saját politikai érdekeiből. Más nem számít neki, nehogy valaki azt gondolja. A lényeg, hogy a régi gittegylete bent legyen a parlamentbe, beszólogat, balhékat generál, kordont bont, vizit- és tandíjat népszavazat, csak h szerepeljen a médiában. Bárkivel lefekszik érte: MIÉP, KDNP, Kisgazdák, MDF, stb.”
  • 61. öszödiböszme 2012. február 21. 21:38
    „60. Joebacsi70 2012.02.21. 21:30
    Szóról szóra ezt gondolom én is.”
80 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parlamenti pártok reagálása Gyurcsány évértékelőjére

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök kedden tartotta 8.… Tovább olvasom