Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Gyurcsány: Döntés két világos politikáról

Két nagyon világos politikáról kell a választóknak dönteniük: az egyik szerint új munkahelyeket, növekvő gazdaságot járulékcsökkentéssel lehet elérni, a másik a fejlesztésre épít – mondta Gyurcsány Ferenc vasárnap. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, ahhoz, hogy valaki jobb gazdaságot, növekvő gazdaságot, új munkahelyet teremtsen, nem adó- és járulékcsökkentés kell, hanem piac. Adócsökkentésből legfeljebb a tulajdonosok gazdagodnak meg – tette hozzá.

Orbán: Új gazdaság, állam, politika kell

Magyarországnak új munkaalapú gazdaságra, a sikerre és a szolidaritásra épülő államra és szavatartó, felelősségteljes politikára van szüksége – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje elmondta, ma Magyarországon több mint 455 ezer munkanélküli van és további 300 ezer olyan ember, aki csak hébe-hóba jut munkalehetőséghez. Magyarországon nem piacgazdaság, hanem vadkapitalizmus működik, ahol az erősek maguk alá gyűrik a gyengébbeket. „Ezt a gazdasági rendszert szeretnénk egy valódi szolidáris piacgazdasággal fölváltani” – közölte.

Kuncze: A kisebb, hatékonyabb államért

Hat pontban foglalta össze Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a párt kisebb, olcsóbb és hatékonyabb állam megteremtésére kidolgozott javaslatait vasárnap Budapesten: a szabad demokraták többek között felére csökkentenék az önkormányzati képviselők számát, megszüntetnének bizonyos minisztériumokat, és 250 tagú parlamentet működtetnének. Kóka János gazdasági miniszter, aki új közszolgáltatási törvény megalkotását szorgalmazta, arról beszélt, hogy ma Magyarországon a költségvetésből minden nyolcadik forintot az államigazgatásra költik.

Dávid Ibolya: Nagyokkal settenkedő szocializmus

Az MDF pártelnöke, Dávid Ibolya pártelnök Kiskunhalason arról beszélt, hogy a Magyar Demokrata Fórum erőteljes konzervatív fordulatot hirdet a gazdaságpolitikában, szemben a két nagy pártnak a settenkedő szocializmust hirdető programjával. „Másik nagy markáns célkitűzésünk, mely alapvetően megkülönböztet bennünket az összes többi párttól, a korrupció elleni küzdelem” – mondta a politikus egy vasárnapi rendezvényen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tragikus motorbaleset Kalocsánál

Meghalt a vezetője annak a motornak, amely kisodródott az útról és több fának nekiütközött szombaton… Tovább olvasom