Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Győzni megy a Gyirmót Szombathelyre is

Az NB II-ben megyei csapataink vasárnap 18 órától lépnek pályára. A Mosonmagyaróvári TE a Bodajk-Siófok, míg az Integrál-DAC a Celldömölk együttesét fogadja. A Gyirmót Szombathelyen vendégszerepel.

Labdarúgás

Mosonmagyaróvári TE–Bodajk-Siófok. Soós Imre, a Lajta-parti együttes szakvezetője elmondta: a jelenlegi helyzetükben csak a győzelem az elfogadható, de minimális céljuk az öt forduló óta tartó veretlenségük megőrzése. Az edző szerint a vasárnapi ellenfelük kétarcú csapat. Sárga lapos eltiltás miatt Szabó G. és Vén sem játszhat. A tervezett kezdőcsapat: Antal – Burkus, Sipos, Pint, Pálla, Tímár, Forrai, Takács, Schafranek, Király (Varga I.), Faragó.
Integrál-DAC–Celldömölk. Az utolsó három mérkőzésen mindenképpen győzni kell – mondta Nagy László, a nádorvárosi együttes edzője. Hozzátette: a celldömölkiek egyre jobb formát mutatnak és van néhány jó futballistájuk is. „Sajnos az utóbbi időben több, nyerhetőnek tűnő meccset is sikerült döntetlenre hoznunk, ezt most szeretnénk elkerülni.” Molnár, Germán és Imrik továbbra is sérült, illetve beteg, Laki azonban már leülhet a kispadra. A tervezett kezdőcsapat: Horváth T. – Csikós, Máté, Keszei, Császár, Kovács L., Baumgartner, Fajkusz, Oross, Herczeg, Czetti.
Haladás–Gyirmót. Hannich Péter, a Gyirmót szakvezetője elmondta: az őszi szezonban az Integrál-DAC, a Felcsút és a Haladás elleni meccseken hét pontot szereztek, tavasszal ugyanezekkel a csapatokkal szemben már négyet begyűjtöttek. Ezt szeretnék megismételni, így a három pontért utaznak Szombathelyre. Esetleges győzelmükkel nagy lépést tennének a dobogó eléréséért. Horváth R. piros, Polyák három sárga lapja miatt nem játszhat. Kisebb sérüléssel bajlódik Tóth N., Károlyi és Sánta, míg Németh L. egész héten nem edzett, mert a főiskolás-bajnokságban szerepelt. A tervezett kezdőcsapat: Sánta – Tóth A. (László), Pék, Radics, Szabó Cs., Nagy L., Török, Vörös, Károlyi (Németh L.), Weitner, Korsós A.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torlódások várhatók

Sopronban a Pozsonyi úti, a Híd utcai és a Storno Ferenc utcai körforgalmaknál elkezdődnek a… Tovább olvasom