Kisalföld logö

2018. 04. 25. szerda - Márk 13°C | 25°C Még több cikk.

győri siker franciaföldön

torna

Linzben rendezték meg a reménységek tornáját. A versenyen 16 ország 27 utánpótláskorú csapata állt a szerekhez. A magyar válogatottban két győri fiú szerepelt: a Szabó Nándorral és Virág Zsolttal felálló magyarok a japánok és az angolok mögött bronzérmet szereztek. A győri Bercsényi DSE csapata a hetedik helyet szerezte meg.


A legjobb európai versenyzőnek járó díjat a két japán mögött végző Szabó Nándor kapta, míg ugyanő a szerenkénti döntőkben ugrásban aranyérmes lett. Klub- és csapattársa, Virág Zsolt összetettben az ötödik helyen végzett, azonban a nyújtódöntőben ő is aranyérmes lett. A felnőttek között az ugyancsak győri Bernát Gyula az ötödik helyen végzett, míg a szerenkénti küzdelmekben talajon ezüstérmes lett.
Az ausztriai viadal után szinte az egész mezőny Kiskunhalasra költözött, ahol 18 ország mintegy 300 versenyzője jött össze a XXXI. Tulit Péter nemzetközi tornaverseny alkalmából. A díszes trófeát nagy nevek díszítik, hiszen Guczoghy György, Supola Zoltán vagy Gál Róbert is elhódította a serleget 16 éves korában. Győri névre sokáig kellett várni, hiszen először 1997-ben Arnold Gergely révén került a városba a serleg, majd 2003-ban Fazekas Péter ismételte meg a nagy sikert. Most a bercsényisek nagy örömére a kitűnő formában versenyző Szabó Nándor hódította el a Tulit-kupát, harmadszor a klub életében. A tornász ráadásul a szerenkénti versenyben négy első és két második helyezést is szerzett.
A legkisebbek közül Czakó Lajos, Radics János és Odnoga Mátyás a középmezőnybe verekedte be magát, míg Horváth R. Dávid és Berki Krisztián egyaránt egy ugrásbeli ötödik helyet szerzett.
A Bercsényi DSE a nemzetek versenyében ezüstérmet kapott, csupán hét tizeddel maradt le a győztes indiai csapat mögött, megelőzte viszont Angliát.
Nem volt pihenő Szabó Nándor és Virág Zsolt számára, a Tulit-kupa után Franciaországba repültek egy francia–spanyol–magyar–német nemzetek közötti versenyre a magyar válogatottal. A magyar csapat harmadik lett, míg a legjobb magyar ismét a győri Szabó Nándor lett összetett hatodik helyével, így hazahozhatta klubjának a díszes francia „salátástálat” – mintegy karácsonyi ajándékként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékony bőrszerkós „mackók” – motoron

A győri hajléktalanszállónak harmincöt zsák ruhát vittek ajándékba karácsonyra. Ezt megelőzően… Tovább olvasom