Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Győri gárdisták készülnek Erdélybe

Az egykori Székely Hadosztályról akarnak megemlékezni december 1-jén Kolozsvár főterén az Új Magyar Gárda ˝székely szakaszának˝ tagjai – írta csütörtöki számában a Krónika.

Az erdélyi napilap értesülése szerint Románia és Erdély egyesítésének évfordulóján az ˝Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóaljának székely szakasza˝ mindössze tucatnyi felvonulóval készül az eseményre, amelyet ugyanakkor a kincses város polgármesteri hivatala nem engedélyezett. Keresztes Nándor, a szervezet szóvivője a lapnak elmondta: ˝Fel kell vállalnunk a történelmet, és jogunk van megemlékezni a Székely Hadosztály alakulásáról.˝

Egy internetes történelmi portál szerint a Székely Hadosztály név arra a katonai egységre vonatkozik, amelyet 1918. december 1. után, ˝az Erdélybe betört román csapatok˝ elleni védekezésként hoztak létre.

Olvasóink írták

  • 7. gjozsi88 2009. november 20. 18:57
    „Az sem zavarja öket, hogy nem kaptak rá a helyi hatóságoktól engedélyt!
    Ott, rájuk a helyben hatályos törvények vonatkoznak!
    Ha keményen fellépnek ellenük, amire lehet számítani, majd üvöltik, hogy ez a kormány...!”
  • 6. 13.István 2009. november 20. 10:38
    „Jánosinak tökéletesen igaza van,ha igazi Magyarok elmennek ,de nem egyenruhában!
    A himnuszokat szerintem büntetetlenűl, akár zenekari kisérettel is elénekelhetik !
    Szerintem várni kellene !!!”
  • 5. janika 2009. november 20. 10:09
    „A román "elvtársak" majd tesznek róla, úgy járnak mint a versenyló gazdája! Ehhez elég egy-két felkérés a hazai elvtársaiktól.”
  • 4. rivotril2mg 2009. november 20. 01:46
    „Fel kell vállalnunk a történelmet, és jogunk van megemlékezni... SZEBB JÖVŐT”
  • 3. Deir_Yassin 2009. november 19. 22:14
    „Igazi hazafiak! Büszke vagyok rátok! Éljen a Gárda!”
  • 2. szocdem 2009. november 19. 21:51
    „Már megint egy jó kis alkalaom arra, hogy a normális, nem militáns, békés többségünkre uszítsák a szomszédainkat. Nagy tapsot a skacoknak! :(((((”
  • 1. jánosi 2009. november 19. 21:39
    „Szükségtelen provokáció ! Ezt a magas labdát aztán a románok és a szocik is kíméletlenül leütik ....
    Lehet majd üvöltözni irredentizmusról, fasizmusról, meg még ki tudja miről ..........
    Maga cél tisztességesnek tűnik, de nem így !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Konferencia és kiállítás a komáromi hajómalmokról

A Komárom környékén használt hajómalmokról és molnáraikról nyílik kiállítás pénteken este öt órakor… Tovább olvasom