Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Győrben tiltakoztak a dunántúli vajdák

Törvénytelennek és példátlannak tartja nyolc dunántúli megye cigányvajdája az országos vajda, Kállai Csaba napokban történt megválasztását, ezért lemondásra szólították fel Győrben. Állításuk szerint ha Kállai 72 órán belül nem mond le és nem kér bocsánatot a történtekért, akkor arra törvényes eszközökkel kényszeríteni fogják.
„ Hogy képzelheti valaki azt magáról, hogy mert burokban és két foggal született, mindjárt vajda lehet?” – méltatlankodtak hangosan azok a vajdák, akik az országos vajda megválasztását illegitimnek és puszta színjátéknak minősítették keddi összejövetelükön a győri roma kisebbségi házban. Sárközi Antal, Bandi, a győriek 22 éve köztiszteletben álló vajdája összességében bohózatnak nevezte a történteket, s ugyanezt a vélemény osztotta a Zala, a Fejér, a Komárom-Esztergom, a Somogy, a Tolna megyeiek és a budapestiek képviseletében megjelent többi cigány elöljáróság is. Többen úgy vélekedtek, a limuzinos, hintós, ökörsütéses ceremóniával nemcsak lejáratták, de meg is sértették a cigányokat. A dunántúli vajdák összejövete-

lükön azt kérték, a magát országos vajdának kikiáltó Kállai Csaba 72 órán belül mondjon le. A vajdaság ugyanis több évszázados hagyomány a cigányság történetében, a tisztség apáról fiúra, örökös híján legfeljebb vőre szállhat, országos vajda pedig nincs.
Sárközi Bandi, a győriek vajdája úgy vélte, a megyékben jól bevált vajdarendszeren esett csorbát ki kell köszörülni. A legitimen megválasztott vajdák együttműködtek a rendszerváltozás óta megalakult kisebbségi önkormányzatokkal, s ezután is ezt teszik. A vajdák és a kisebbségi képviselők is arra esküdtek fel, hogy segítsék a cigányság felemelkedését, programjaikkal hozzájáruljanak a munkahelyteremtéshez, a lakhatási és az oktatási körülmények jobbításához. Céljuk ma sem változott. Az országosnak kikiáltott vajdát nem ismerik el, ha ilyen intézmény lesz, arról maguk és demokratikusan szeretnének dönteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak zárt ülésen voltak láthatók Szilvásy bizonyítékai

A kancelláriaminiszter szerint egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy nem a rendőrség "tolta rá"… Tovább olvasom