Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Gyöngyöspatán jogellenesen különítik el a cigány gyerekeket az iskolában

A nem jogerős, elsőfokú ítélet szerint a tanács a jogellenes elkülönítés megszüntetésére kötelezte a fenntartót, illetve az iskolát.
Jogellenesen különíti el egymástól a cigány és a nem cigány gyerekeket a gyöngyöspatai általános iskolában a fenntartó önkormányzat, illetve az intézmény - mondta ki csütörtökön az Egri Törvényszék.

A bíróság, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány keresete alapján azt is megállapította: hátrányosan megkülönböztették a cigány gyerekeket azzal, hogy alacsonyabb szintű oktatásban részesítették őket, mint nem roma társaikat.

A nem jogerős, elsőfokú ítélet szerint a tanács a jogellenes elkülönítés megszüntetésére kötelezte a fenntartót, illetve az iskolát. Az ítélet ellen a döntés írásbeli kézhezvétele után 15 napon belül lesz lehetősége a peres feleknek fellebbezésre.

Olvasóink írták

  • 2. pozdorja 2012. december 06. 13:12
    „Ez esetben ugyanazt a tananyagot kell lenyomni a torkukon. Legfeljebb minden évfolyamot kétszer annyi ideig járnak. Legtöbb ilyen esetben annak is örülni kell, hogy egyáltalán bemegy az órákra a gyerek (persze most már bemegy, mert egyébként megvonják a családi pótlékot).”
  • 1. Madarász 2012. december 06. 12:59
    „Az értelmi képességeik is elérik a többi gyerekét? Ezt sem ártana megvizsgálni, mert sem a gyengébb, sem a jobb gyereknek nem jó, ha egy csoportban vannak, mert az egyik vagy unatkozik, mert rég tudja már, vagy a másik rendetlenkedik, mert nem érti és túl gyors neki a tempó.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felrobbant egy iskolai kazán Diósjenőn, meghalt a fűtő

Felrobbant egy kazán a diósjenői általános iskolában, a berendezést kezelő fűtő a helyszínen meghalt Tovább olvasom