Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Gyöngyöspata - A Jobbik feljelentette Gyurcsányt

A Jobbik feljelentést tett Richard Field amerikai üzletember és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő gyöngyöspatai romákra vonatkozó kijelentései miatt a Legfőbb Ügyészségen csütörtökön.

Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese újságíróknak azt mondta, azt kérik az ügyészségtől: vizsgálja meg az amerikai ingatlanbefektető és a volt miniszterelnök kijelentéseit, ezek ugyanis a Jobbik szerint rémhírterjesztésnek, illetve közveszéllyel fenyegetésnek minősülnek.
"Azt kérjük a Legfőbb Ügyészségtől, vizsgálja meg azokat a tényállási elemeket, amelyeket az elmúlt napokban Richard Field amerikai ingatlanbefektető magatartása és Gyurcsány Ferenc Magyarország volt miniszterelnökének magatartása kapcsán a gyöngyöspatai romákkal kapcsolatban fel lehetett fedezni" - fogalmazott.
A jobbikos politikus szerint Richard Field úgy fogalmazott és olyan látszatot keltett, hogy Magyarországon életveszélyben vannak a cigányok, 276 embert, a saját megfogalmazása szerint evakuálni kellett. Gyurcsány Ferenc ezt a Magyarország volt kormányfőjeként pedig felelőtlen módon azzal fejelte meg, hogy igyekezett a magyar kormány ellen nemzetközi színtéren hisztériát kelteni - jelentette ki. Kitért arra is, hogy a volt kormányfő saját pénzéből egymillió forintot ajánlott fel azért, hogy a romákat evakuálják, "mert közvetlen veszélyhelyzet áll fenn".
Volner János azt mondta, ezek a kijelentések valótlanok, ezért kérik az ügyészségtől, hogy vizsgálja meg, rémhírterjesztésnek, vagy közveszéllyel fenyegetésnek minősülnek-e. "Szerintünk igen, szerintünk ez egy büntetendő cselekmény" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Cloeon_dipterum 2011. május 09. 14:38
    „24. rommel 2011.05.05. 22:41

    ARBEIT MACHT FREI !
    A MUNKA A MEGOLDÁS !
    ÉPITŐ TÁBOROKBAN OKTATNÁM A DOLGOT !
    ESTE PEDIG ILLEMTAN ÓRA !”
  • 27. meir 2011. május 07. 15:21
    „25-os/Eva!!
    tudod Te egyaltalan mit beszelsz amikor "epitotabor"-rol irsz,az "Arbeit Macht Frei" kapcsan???!!
    az a felirat az Auschwitz-I. Kz.Lager-( Stammlager )- Fobejarata folott olvashato!!
    szerinted az epitotabor volt csupan??
    akkor Kivanom legyen reszetek benne UGYANOLYAN KORULMENYEK KOZT mint nekunk volt 44-ben!!”
  • 26. meir 2011. május 06. 20:04
    „cenzor!!
    latom te tenyleg egy vagy az itt gyulolkodo neonacik kozul!!”
  • 25. Eva- 2011. május 06. 08:06
    „24-hez

    Hát ez az!
    elő az építőtáborokkal!
    Az illemtan órán pedig a pénz beosztásra oktasd inkább, amelyet a táborban végzett értelmes munkáért tisztességesen kifizettél.
    (mintha magadnak fizetnél!---a saját munkádért a saját megélhetésedért!)

    de végre dönteni kéne:
    integráció elég-e
    vagy
    asszimilálni is akarsz?
    Mindkettő több év!
    Ugyanis 20 év telt el a legutóbbi kísérlet óta.”
  • 24. rommel 2011. május 05. 22:41
    „ARBEIT MACHT FREI !
    A MUNKA A MEGOLDÁS !
    ÉPITŐ TÁBOROKBAN OKTATNÁM A DOLGOT !
    ESTE PEDIG ILLEMTAN ÓRA !”
  • 23. Csetneky 2011. május 05. 22:03
    „gyurcsányi nyilván azért nyalja a cigényik valagát, mert azt gondolja, ha börtönbe kerül, majd a tezsvírek bevédik.”
  • 22. power2011 2011. május 05. 20:48
    „No egy kis friss hír:
    Újabb gyilkosság Hajdúhadházon
    Miközben a rendőrök a Szebb Jövőért Polgárőrség tagjainak feljelentésével voltak elfoglalva addig borért és cigarettáért gyilkoltak meg egy negyvenéves férfit a cigányok. Kinek az oldalán áll a rendőrség?
    <moderálva>
    Gondolom most boldog mindenki e remek rendelet miatt”
  • 21. háté 2011. május 05. 20:15
    „A sintérelvtárs

    Pofátlanság - Egymilliós fizetése mellé Pintér még a nyugdíját is felveszi
    2011, május 5 -

    Pintér Sándor belügyminiszter úgy ült le tárgyalni a rendvédelmi szakszervezetekkel a hivatásosok nyugdíjkorhatáráról, hogy a most 63 éves miniszter már 15 éve, 48 évesen nyugállományba vonult. Amint a vagyonnyilatkozatából kiderül, több mint 1,1 milliós fizetése mellett 136 ezer forint nyugdíjat is kap a derék belügyér.

    Mint ismert, a kormány a Széll Kálmán Tervben jelentette be, hogy senki nem mehet a nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba, azóta tartanak a tárgyalások a rendvédelmi szakszervezetek és a Belügyminisztérium között. A tárgyalások mellett folyamatosan zajlanak a tüntetések, pénteken jön a következő demonstráció.

    FH -”
  • 20. evikedves 2011. május 05. 20:12
    „Éva! Költöztess néhányat a szomszédodba,legyenek a gyerekeid osztálytársai és ajánlj néhányat a munkahelyeden felvételre!ha ezt megtetted,véleményezz!egyébként érdekes módon egy politikus szomszédjában sem laknak romák sőt az ők vezetőik sem élnek közöttük!”
  • 19. k29680 2011. május 05. 20:02
    „18. Eva- 2011.05.05. 19:13
    Az utolsó mondatodban a lényeg.A jelenlegi magyar törvények maradéktalan betartása után a kisebbség beszélhet.Addig amíg döntő többségük bünözésből és segélyekből él addig "rajtam és sok honfitársamon"élősködik.Engedtessék meg nekem a "jog" arra ,hogy ne kedveljem ezt az életformájukat.A lehetőség a tisztességes becsületes élethez nem pénz kérdése.”
  • 18. Eva- 2011. május 05. 19:13
    „17-hez

    a rendőrnek!
    kell szólni egy jogállamban.

    Itt a rendőr, mint a rend őre többszörösen van lejáratva (Balsai nem is oly rég vitte azt véghez)

    A roma kérdés pedig a rendszerváltás terméke.
    az "átkosban" a bujtatott munkanélküliség megoldotta a problémát:
    gyárkapun belül került az ügy , de legalább otthonról mindenki elment egy kvázi "szocializációs helyre"-a munkába.
    Létezett a közveszélyes munkakerülés intézménye.
    3 hónap munkanélküliség után büntették az alanyt.

    Igen ám!De elfogytak a bújtatott munkahelyek és feléledt a még el nem feledett rasszizmus--így a romák alulképzettségük okán nem leltek munkát.
    aztán a helyzet egyre rosszabb lett, ahogy fogyott a munkahelyek száma
    először ők potyognak ki mindenhonnan.

    Ezt segély nem oldja meg.
    Csak munkahely!

    A közmunkaprogram pedig épp most lett lefelezve.
    A romák közül , akinek nincs szüksége arra, mert dolgozik valahol, az is könnyebben válik munkanélkülivé, mint hasonló képzettségű társa.

    Az oktatás ügy pedig most szállítja le a szocializálásukra fordítható időt 15 évre.A kamasz gyerekeket teszi az utcára.Ide a nyakunkra--szakképzettség nélkül--újratermelve a bűnözés potenciális alanyait.

    Heuréka!
    Ettől még el kéne végre dönteni, hogy integrációt várunk -e el
    vagy asszimilációt

    a kettő az időben folyton cserélgette egymást, hogy aztán semmi ne történjen.
    Az asszimiláció a kulturáltságot változtatná(öltözetet, beszédstilust, lakáskultúrát, stb.)
    az integráció az egymás mellett élés szabályainak betartását jelentené.Esetleg saját intézmények fenntartása mellett.”
  • 17. evikedves 2011. május 05. 18:44
    „Nem értem ezt az új törvényt!ha a roma meglát egy egyenruhához hasonlító öltözéket viselő egyént(nagyon sok munkaruha ilyen)és még csúnyán is néz rá, szólhat a rendőrnek hogy benne riadalmat kelt?le is tartóztathatják az illetőt?vagy azért nem mennek dolgozni sem mert a munkaruha kinézete riadalmat keltett?bennem jó időben a Baross út kelt riadalmat meg az ott elhangzó szitkok lopások!én kinek szólhatok?”
  • 16. Túrabakancs 2011. május 05. 17:33
    „Richard Field pontos meghatározása:
    Izraeli származású amerikai üzletember, aki Magyarországon ténykedik
    már huzamosabb ideje. Gyurcsány ferenc pedig zsidó származású magyar
    állampolgár, aki a magyarság ellenében ténykedett huzamosabb ideig.
    Cáljuk: a magyar emberek ellehetetlenítése a zsidó származású lakosság
    érdekében.
    További fő céljuk:
    Magyarország lejáratása és kiszolgáltatása mind erkölcsi, mind gazdasági
    szempontból, továbbá a roma kisebbség támogatása amiatt, mert így őket magukat is védik
    a meghozott törvényeikkel. /gyűlöletbeszéd stb, egyenruhás felvonulás../
    Amiatt félnek, mert tudják, sok rosszat cselekedtek ellenünk, és félnek a majdani
    esetleges megtorlásoktól. Eszközük a média általi megtévesztés, és a sunyi "üzemmód"!
    Nem általánosítok, ezek a jelzők a politikai és a gazdasági embereikre érvényesek főleg.
    Na ezért teszik azt, amit tesznek már régóta ebben az országban. Csak azok nem látják ezt, akiknek nincsen
    információi, ill. esetleg közéjük tartozik.”
  • 15. mekkmester 2011. május 05. 16:37
    „Gyöngyöspata = zámolyi roma ügy updade”
  • 14. bojtár 2011. május 05. 15:07
    „Nemzeti dal
    Talpra magyar, hí a haza!
    Itt az idő, most vagy soha!
    Rabok legyünk, vagy szabadok?
    Ez a kérdés, válasszatok!
    Én már választottam még pedig a hazámat és a családomat és akinek ez nem tetszik ..<moderálva...>”
  • 13. drKotász 2011. május 05. 15:02
    „Nem értem én ezt a ferit, mit akart azzal elérni hogy ennyire támogatja romákat. Ebben az országban amelyik politikus melléjük áll annak nagy sikere nem lesz, feri kiket akar ezzel maga mellé állítani. Vagy ami még rosszabb és valószínű ez az igaz, tudja hogy ő már ebben az országban nem rúg labdába és ezért inkább mocskol mindent és mindenkit Magyarországon.”
  • 12. Szabra 2011. május 05. 14:41
    „Gyurcsány elvtárs lesz a magyar munkásmozgalom rendszerváltozás utáni első mártírja nemsokára..........”
  • 11. Infamous 2011. május 05. 14:38
    „#1: az egyenruhától csak az fél, akinek van félnivalója! inkább a gárdisták masírozzanak, mint a romák botokkal, kaszákkal!”
  • 10. Hunicum 2011. május 05. 14:37
    „Ennél többet ész ember nem is tudna hozzátenni!
    http://videa.hu/videok/hirek-politika/igazsag-a-ciganyokrol-YPVvhXk3pOq0sRhk#b”
  • 9. háté 2011. május 05. 14:34
    „Ha már a fityesz-(sintér rendcsinálás után) újságja is így látja, akkor valami büdös!

    Hallgatnak a nyugati szerkesztőségek
    2011. május 5.
    Magyar Nemzet
    Jobboldali radikálisok kiűzik a kisebbséget a magyar faluból - harsogta több nyugati hírmagazin honlapja aznap, amikor a gyöngyöspatai cigányokat táboroztatni vitte a Vöröskereszt. A hisztériakeltés, az evakuálásnak beállított akció után ugyanezek nem adtak tájékoztatást arról, hogy a roma családok hazatértek. A The Washington Post, a The Wall Street Journal, a Süddeutsche Zeitung, a Neue Zürcher Zeitung, az Associated Press, a Reuters - mind szakmailag elismert, tekintélyesnek nevezett napilapok és hírügynökségek, amelyek az újságírói szakma követelményeit figyelmen kívül hagyva nem törekedtek arra, hogy feltárják a Gyöngyöspatán történtek okait, vagy nyomon kövessék a falu életének további eseményeit.”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy Anna: ne legyünk nagyvonalúbbak, ha közpénzt csalnak el!

Bár a táppénzzel való visszaélés némileg talán csökkent, még így is negyvenezer esetre derült fény… Tovább olvasom