Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Gyimesi Kálmán pályakezdése 45. évfordulóját ünnepli

Gyimesi Kálmán 45 éve szerződött Szegedre. Itt ragadt. Imádja a várost. Az itt lakók is őt. Kedvenc boltjában nagyon találóan fogalmaztak vele kapcsolatban. Azt mondták róla, hogy Szeged egy darabja, „Kálmán bácsi" hozzátartozik a városhoz!
Gyimesi Kálmán 45 éve szerződött Szegedre. Itt ragadt. Imádja a várost. Az itt lakók is őt. Kedvenc boltjában nagyon találóan fogalmaztak vele kapcsolatban. Azt mondták róla, hogy Szeged egy darabja, „Kálmán bácsi" hozzátartozik a városhoz! Az emberek rajonganak érte, az utcán, a piacon lépten-nyomon megállítják, kérdezgetik. Noszogatásunkra életének olyan részleteiről is beszélt, amit eddig csak nagyon kevesen ismertek.

– Szomorú lenne, ha operaénekesi pályájának 45. évfordulója előtt pár nappal csak kevés szót ejtenénk a szakmájáról?
– Ugyan, dehogy! Sőt! Másról úgyis ritkán kérdeznek.

– Az ötvenes években először orvosegyetemre jelentkezett. Valahol azt hallottam, nem a tudásával volt baj, hanem szülei nem voltak a rendszer kegyeltjei, ezért utasították el. Bánja?

– Nem, egyáltalán nem bánom. Tudni kell, hogy akkor már zenéltem, orgonán, zongorán és hegedűn játszottam.

Segédmunkás és művész

– Életének vannak érdekes fordulatai. Például érettségi után a fővárosban, az Egyesült Izzónál lett segédmunkás. Ezzel indult a művészi karrierje?
– Igenis! Figyeljen ide! A munkahelyemet a zenetudásomnak köszönhettem. A vagonokból lapátoltuk ki a szenet, bár mivel alig 38-40 kilós voltam, innen hat hét után elküldtek. De nem mentem messzire! Udvarosként, magyarul lószarlapátolóként az Újpesti Magyar Pamutiparnál folytattam, ahol fontos, sőt elengedhetetlen volt a zenetudásom. Nappal lószart lapátoltam, délutánonként és esténként játszottam a gyár zenekarában, vagy énekeltem az énekkarban.

– Mit csinált '56-ban, a forradalom alatt az egyik legtöbb munkást foglalkoztató fővárosi gyárban?

– Megválasztottak a munkástanács egyik vezetőjének.

– Fegyvert is fogott?
– Nem, nem harcoltunk. Mi az értékek védelmét tartottuk fontosnak, a gyárat védtük a fosztogatóktól.

– 1956. november 4. után az egyszerű munkástanácsi tagság is főbenjáró bűnnek bizonyult, hát még a vezetőségi tagság. Nem keresték? Nem félt?
– Nem féltem, és egy darabig senki nem is keresett, 1957 tavaszán azonban szólt valaki, hogy tűnjek el, mert „érdeklődnek" utánam. Ekkor jelentkeztem a zeneművészeti főiskolába. Felvettek. Ezen én is meglepődtem, de örültem, és ott el tudtam tűnni.

– A rendszerváltás után nem állt elő és sokakkal ellentétben nem verte a mellét, nem kérkedett '56-os múltjával. Miért? Ennél jóval kevesebbért is járt plecsni.

– Nem akartam. 1945 után a partizánok voltak sokan Magyarországon, 1989 után az '56-os forradalmárok. Nem akartam ebben részt venni.

– Azok közé a kevesek közé tartozik, akiket '56 miatt nem büntettek meg, de nem is tüntettek ki. Nem hiányzik az elismerés?
– Dehogynem, csak nem '56-ért. Fáj, hogy a hosszúnak mondható pályám alatt nem kaptam meg a Kossuth-díjat és a Kiváló művész elismerést. Ezek hiányoznak ahhoz, hogy teljes legyen az életem!

– Tetszik, ahogy ezt így kimondta. Emberi! Egyébként jó nagyot ugrottunk, hiszen „közben" elvégezte a zeneművészetit, és 1962-ben Vaszy Viktor – Aczél György hathatós támogatásával – Szegedre csábította.

– Voltak németországi ajánlataim, menni akartam. Aczél behívatott, és azt mondta, magát nem azért taníttatta a magyar nép, hogy utána külföldön mutassa meg, mire képes. Azzal bocsátott el, hogy menjek két évre Szegedre, utána visszajöhetek.

Névjegy

Csengerben született 1933. május 13-án. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán végezte. 1962-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja, 1992- től örökös tagja. 1990-ben önkormányzati képviselő. Művészetét 1969-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1982-ben Érdemes művészi címmel, 1989- ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal ismerték el, majd megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést. Legkedvesebb szerepei: Malatesta (Don Pasquale), Figaro (A sevillai borbély), Tiborc (Bánk bán), Valentin (Faust), Rigoletto, Luna gróf (A trubadúr), Germont (Traviata), Zsupán (A Cigánybáró).

Szegedi szerelem


– Itt ragadt. 45 éve egy helyen. Ez csoda!

– Nagyon szeretem ezt a várost, és úgy érzem, engem is szeretnek itt! Szegedivé lettem! Bár sokszor és sok helyre hívtak, nem mentem el, Szeged „határain" kívül csak vendégfellépéseket vállaltam.

– Közös ismerősök javasolták, beszélgetés közben mondjam azt, hogy kandizőz, és nézzem meg, hogyan reagál. Min nevet?
– Én neveztem el magam kandizőznek, de ez nagyon régen volt. Valamikor az ötvenes évek végén három évig nyaranta visszajártunk Hajdúszoboszlóra, a különböző bajaikat a gyógyfürdőben kúráló bányász vendégek imádtak, énekkel és zenével szórakoztattam őket, miközben a lerészegedés felé haladtak. Életemben nem ittam meg annyi kamuitalt, mint ott. Ők persze azt hitték, hogy az általuk küldött Lánchíd konyakot vedelem. Állóképességemet látva egy idő után elneveztek Szivacsnak.

– Beszélgetésünk közben sok mindenről és sok mindenkiről szó esett. Párszor versre fakadt, úgy próbálta velem megértetni, hogy mi az, ami önnek fontos. Jól értettem?

– Jól. Nekem apám annak idején azt mondta, fiam, hitet és hazát soha nem szabad cserélni, inget, gatyát, zoknit lehetőség szerint naponta. Én azóta ehhez tartom magam! Ezt Petőfi, Ady, Radnóti, József Attila nálam sokkal jobban el tudja mondani. Ezért volt a versmondás.

– Állva szavalt, meghatottan. Egy-egy strófánál sírva. Ugye jól láttam, kicsordultak a könnyei?

– Ki. Baj?

Az örök konzervatív

– Dehogy baj, csak rég láttam ilyet. Beszéljünk egy kicsit a politikáról: belvárosi lakásának egyik ablakán nemzetiszínű zászló leng, fia, Laci, a Fidesz-MPSZ szegedi csoportjának az elnöke volt, most önkormányzati képviselője. Ha nem akar, ne válaszoljon: az ön életében játszott vagy játszik szerepet a politika?
– Nem. Én nem szeretem a politikát, és a politika sem szeret engem. A rendszerváltás óta az ország vezetői, Antalltól Gönczig, Horntól Orbánig, Medgyessyig, Gyurcsányig, Sólyom Lászlóig sem kedveltek. Nem tudom az okát. Konzervatív vagyok, de nem politikai értelemben. Nem törődöm a politikával, nem érdekel. Nekem a hit, a vallás a fontos, meg az életemben jelentős szerepet játszó számok és a számmisztika.

– Bánja, hogy fia nem követte a művészi pályán?

– Jogászként végzett az egyetemen, ügyvéd lesz. Remélem, egyszer benő a feje lágya, és hátat fordít a politikának. Féltem őt, a politikában nagyon aljas eszközöket használnak.

– Hallottam, kiválóan mos, főz, vasal. Főztjeiről legendák keringenek, bár a karamellás kolbászát nem kóstolnám meg.

– Én sem. Nyolcvan kiló húsból készítettünk kolbászt, közben nem kóstolgattuk, mindenből annyit tettünk bele, amennyit előírtak. Először szegény Gregor Jóska, kis idő múlva Réti Csaba hívott, hogy a sütőben odaég a kolbász, és olyan karamellás szagot áraszt, hogy csak na. Kiderült, só helyett cukrot tettünk a töltelékbe. Az összes a kukába végezte.

– Vasárnap lesz 74 éves, és vasárnap, a Dáni János utcai jezsuita templomban ünnepli Kerek Ferenc zongoraművész közreműködésével operaénekesi pályájának 45 éves jubileumát. Van hiányérzete? Van, amit elénekelt volna, de nem kapta meg azt a szerepet?

– Nincsen. Hála a Jóistennek minden olyan szerepet elénekeltem, amire vágytam. Amit sajnálok, az az, hogy Szegeden nem osztották rám Verdi Falstaffjából Sir John Falstaff szerepét, „csak" a másik baritont, Fordot énekelhettem.

– Ilyenkor szokták azt mondani, hogy ez legyen a legnagyobb baja. Holnap sokan lesznek a templomban, sok a barátja.

– Bizony, sokan leszünk, aminek nagyon örülök, ugyanakkor amiatt egy kicsit csalódott vagyok, hogy nem a színházban ünnepelhetek együtt a közönséggel.


Gyimesiről mondták

Forgó János fodrász:
– Édesapámtól „örököltem" a művész urat, előttem ő vágta a haját. Jó vendég és még annál is jobb ember. Mindig jókedvű, bár az utóbbi években mintha belefáradt volna... A szegediek imádják. Bármerre megy, körbeveszik, kérdezgetik, beszéltetik. Hajvágás közben általában főzni szoktunk, legutóbb kakaspörkölt volt a menü a fodrászüzletben.
Martonosi Bernadett élelmiszerbolti eladó:
– Imádom! Kálmán bácsi Szeged egy darabja, hozzátartozik a városhoz! Nála nem számít, hogy valaki koldus vagy milliárdos, hogy buta vagy akadémikus, jobboldali vagy baloldali, mindenkihez ugyanúgy szól, ugyanolyan kedvesen, udvariasan. A szegediek ezért szeretik már évtizedek óta. A nőket és a főzést nála csak a fia, Laci előzi meg.
Szabó Antalné Marika piaci árus:
– Kálmán a férjem régi kuncsaftja-barátja, az ő révén ismertem meg. Ha a párom nincs itt, akkor persze én szolgálom ki, velem beszéli meg, hogy mit szeretne vásárolni, mit akar főzni. Mindenkihez van egy-egy kedves szava. Kálmán igazi művész, nem olyan, mint a maiak. Nem érezteti, hogy mekkora ember valójában, ezért is szeretik sokan. Korábban, amikor még fellépett a színházban, ott voltunk az előadásain, a jubileumi koncertjét sem hagyjuk ki.
Szávicsné Piroska pedikűrös:
– Tiszta szívű, tiszta lelkű, egyszerű, de nagyszerű ember. Mielőtt folytatnám, jó, ha tudja, nagyon elfogult vagyok vele szemben. Az előbb arra gondoltam, hogy sztár, de nem sztárként, hanem egyszerű emberként viselkedik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közlekedünk Párkapcsolat Vélemények erről-arról

• Feltqnt még valakinek rajtam kívül, milyen rossz az Árkádtól balra kikanyarodni a körforgalom… Tovább olvasom