Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Gyilkosság Tiszalökön - Bajnai: alávaló gyilkosság történt

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint a szerdai tiszalöki gyilkosság egy "alávaló, alattomos, orvul elkövetett gyilkosság, amely megint egy cigány polgártársunkat ért".

A kormányfő úgy ítéli meg, hogy ez a gyilkosságsorozat a Magyar Köztársaság békéje ellen elkövetett aljas cselekedet. Mint mondta, a kormány éppen ezért minden segítséget megad a rendőrségnek, hogy minél hamarabb megtalálják a tetteseket.


Bajnai Gordon minderről az MSZP Országos Választmányának szombati ülésén beszélt Budapesten.Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, szerdán késő este valaki lelőtte a tiszalöki háza előtt az autójához tartó, éppen munkába induló roma férfit. Az egyik szomszéd egy fekete autót látott, amely a ház közelében megállt, majd lekapcsolt fényszórókkal várakozott. A járműből állítólag egy magas, nagydarab ember szállt ki. A nyomozást közben átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Olvasóink írták

  • 9. Lárika 2009. április 25. 21:49
    „Jó lenne, ha nyilatkozna a cigányok által elkövetett gyilkosságokról is. Ja, hogy akkor másra már nem maradna ideje? Erről is az elvtársai tehetnek, tehát vállalja föl!”
  • 8. xo16zy 2009. április 25. 20:52
    „anyád polgártársa b+!
    50millára emelték a nyomravezetői díjat! Ha magyarokat ölnek, akkor meg csak a nagy sunnyogás megy a rendőrség részéről.”
  • 7. jockey 2009. április 25. 20:23
    „Jó lenne végre, ha a rendőrség összeszedné magát és elkövetőt produkálna. Persze nem úgy, mint a móri ügyben! Akkor aztán - az elkövető és az általa elmondottak ismeretében - lehet majd mondogatni, hogy mi miért történt. Addig azonban minden csak provokáció.”
  • 6. pancser 2009. április 25. 17:58
    „Ha Bajnai csak úgy állíthat valamit, akkor nekem is szabad! Szerintem meg a cigányok ölik egymást, ott még divat a vérbosszú!”
  • 5. PaPa 2009. április 25. 17:48
    „gordon az anyádpi..ájának a polgártársa ez a söpredék.
    Különben meg ugyan ott folytatjátok a cigányok cukolását ahol a gyurcsányék abba hagyták. Mert ezek a cél írányos gyilkoságok (ahol olyan cigányokat ölnek meg akkik dolgoznak) a parlamenti képviselök írányitásával valosulnak meg. Miért nem a garázda mafiozokat lövöldözi le a fantom mesterlövész? azért mert csak igy lehet őket eltiltani a munkátol(látjátok igy jár az aki becsületesen dolgozik). Szemét banda mindent a Magyar emberekre akarbak kenni.”
  • 4. kisis 2009. április 25. 17:19
    „LIBAjnai is több ember haláláért felelős! -egyáltalán nem hatodtan meg pláne, hogy cigó.
    Szerintem fajtársaik közt kell keresni a tettest!”
  • 3. pmc 2009. április 25. 14:12
    „a bajnai hány ember haláláért felelős ?”
  • 2. Reális 2009. április 25. 13:06
    „Az az aljas cselekedet amit ti csináltok a családokkal!”
  • 1. Freddy01 2009. április 25. 12:33
    „bajnai. 9 ember haláláért, már megvan a felelős...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízbe borult egy csónak Tiszafürednél - meghalt a férfi

Megtalálták a búvárok annak a 46 éves férfinak a holttestét, aki még szombaton hajnalban egy… Tovább olvasom