Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Gyilkosság Kecskeméten - Őrizetben a lány barátja

Éjszaka őrizetbe vették és még kedden kezdeményezik előzetes letartóztatását annak a 17 éves kecskeméti fiúnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn szülei lakásában több késszúrással meggyilkolta 16 éves barátnőjét.

Kedd, 8.20 - Gyilkosság Kecskeméten - Őrizetben a lány barátja

A fiú a kihallgatásán beismerte a gyilkosságot, de az indítékról egyelőre nem lehet többet tudni - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyikos Tamás a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A fiú még hétfőn ölte meg barátnőjét több késszúrással szülei lakásában, majd a lány holttestére rázárta az ajtót és elmenekült. A meggyilkolt fiatal lányra a fiú édesanyja talált rá, aki késő délután ért haza a munkából. Azonnal szólt a rendőröknek, és nyomozók mellett az egész család keresni kezdte a 17 éves fiút is. Este az egyik rokonának sikerült őt telefonon utolérnie, akivel közösen végül feladta magát a rendőrségen.

Korábban

Megöltek egy 16 éves lányt Kecskeméten - a barátja tehette

Megöltek egy 16 éves lányt egy kecskeméti lakásban, a holttestre a lány barátjának édesanyja bukkant hétfő késő délután. A rendőrség a lány 17 éves barátját gyanúsítja a gyilkossággal.

19:20 - Még tart a helyszínelés
Az asszony munka után ért haza délután fél ötkor, a lakásba belépve rátalált 17 éves fia barátnőjére, akit az elsődleges orvosszakértői jelentés megöltek. Ennél többet egyelőre nem lehet tudni, mert most kezdődött a bűnügyi helyszínelés - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

20:00 - Nem tudni, hol a lány barátja
Az MTI információ szerint az elhunyt lány 17 éves barátja ismeretlen helyen tartózkodik.

21:20 - Gyilkosság Kecskeméten - feladta magát a fiú
Önként feladta magát a rendőrségen az a 17 éves kecskeméti fiú, akit a rendőrök azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn szülei lakásában több késszúrással meggyilkolta 16 éves barátnőjét - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A gyilkosság után a fiú elmenekült a lakásból, később egyik rokonának sikerült őt telefonon utolérnie, akivel közösen végül feladta magát a rendőrségen. A lány holttestére a fiú édesanyja bukkant, amikor késő délután hazaért a munkából. A fiú kihallgatása jelenleg is tart. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.

Olvasóink írták

  • 7. Truder 2009. május 12. 17:13
    „Ők vajon hogyan dolgozzák fel?”
  • 6. Truder 2009. május 12. 17:12
    „Döbbenet...nem tudta feldolgozni....Hát ennél nagyobb baja sose lett volna...
    Most aztán nyakig van a sz@rban..
    Részvétem lány szüleinek..”
  • 5. dzsoni 2009. május 12. 11:41
    „Nem cigó volt! Egy ismerősöm unokatesójának a lánya az áldozat:(
    Nagyon sajnálom a családot! Sajnos a kamaszok reaikcióit nehéz előre megjósolni. A lány állítólag szakítani akart, a fiú ezt nem tudta feldolgozni!”
  • 4. obama 2009. május 12. 09:54
    „17 eves hat igen szerintem osszeveszhettek nem hiszem hogy nem volt masmegoldas most jobb lessz neki 15 evet ulni amugy reszvetem a lany csaladjanak holott a gyereket is sajnalom.”
  • 3. Imcsi 2009. május 12. 08:53
    „Ma sokan csak egy fajta módon tudják megoldani a problémájukat! Erőszakkal! Sajnos!”
  • 2. Tapmancs 2009. május 12. 07:15
    „"akit az elsődleges orvosszakértői jelentés megöltek"

    - ez van ha át sem olvassák a cikket mielőtt bekopizzák.

    Én nem hiszem hogy cigókról van szó, mert:
    -"Az asszony munka után ért haza "
    -A cigók általában rablógyilkosságokat követnek el, itt sztem féltékenység lehetett a háttérben, de majd biztos megmondják.”
  • 1. xo16zy 2009. május 11. 20:15
    „Kitalálhatom?
    Amúgy részvétem a hozzátartozóknak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfiak a csúcson és mélyben - Orbán, Sólyom a legnépszerűbb

Bajnai Gordon kormányfő a lista vége felé található. Mögötte Lendvai, Draskovics, Gyurcsány és Kóka… Tovább olvasom