Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Gyermekszínházi fesztivál lesz Szegeden

Először rendezik meg a jövő héten a Szeged- Szabadka Gyermekszínházi Fesztivált

Először rendezik meg a jövő héten a Szeged- Szabadka Gyermekszínházi Fesztivált; a hétfőtől szombatig tartó rendezvény a 17 éves Szabadkai Gyermekfesztiválra épül, melynek szervezői hat előadást "adnak kölcsön" Szegednek.

Kövér László, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatója az MTI-nek elmondta: a kölcsöndarabokat saját produkciókkal egészítik ki.

A vajdasági programból amerikai, szlovák, cseh, brit és szerb darabok mutatkoznak be Szegeden, ezt a műsort egészítik ki a Tisza-parti város két testvértelepülése, a temesvári Merlin Bábszínház és a Szabadkai Gyermekszínház fellépésével. Emellett a szegediek is három előadást tartanak.

A felnőttek mellett gyermekek is fellépnek, hiszen szerdán óvodás és kisiskolás gyermekszínházi szemle lesz, majd a fesztivált egy gála zárja szombaton.

A programok kertében minden nap olyan magyar filmeket is vetítenek, melyek egyben kötelező olvasmányok is, így könnyítve meg a pedagógusok munkáját. A közönség láthatja az Egy magyar nábob, a Szent Péter esernyője, a Ludas Matyi, az Egri csillagok, a Kárpáthy Zoltán és a Légy jó mindhalálig című filmet.

Ez az együttműködés a tervek szerint nem egyszeri alkalom lesz - magyarázta a direktor. Egyrészt miután a Szabadkai Gyermekszínházi Fesztivál tizenhét év óta működik, jelentős tapasztalatuk van a meghívható vendégek tekintetében, másrészt a helyszínek bővítésén is gondolkodnak. Most két helyszínen, a Kövér Béla Bábszínházban és a Dugonics téren zajlanak majd a programok.

Emellett a szegedi bábszínház is részt vesz az idei szabadkai fesztiválon. A Csipkerózsika produkciót viszik majd, mely a Tisza-parti városban már ősz óta repertoáron van. Az előadást nemcsak a szabadkai, hanem a magyarkanizsai közönség is láthatja majd egy kapcsolódó program keretében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a nyíregyházi sírrongálót

Elfogták azt a sírrongálót, aki Nyíregyháza orosi városrészének temetőjében mintegy tízmillió… Tovább olvasom