Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Gyerekeket is fenyeget az elhízás

Győr-Moson-Sopron - Gyorsan fogy az iskolai büfékben a friss péksütemény, azonban a gyümölcs, a biokifli már kevésbé kelendő, sőt, a tejet sem viszik a diákok. Pedig a statisztikák szerint a gyerekek egyharmada küzd súlyfölösleggel.
A gyermekkori elhízás világjelenség. Míg Amerikában ötven, Nyugat-Európában harminc, nálunk mintegy két évtizede feltűnően sok a súlyproblémával küzdő gyerek. A napi fokozott kalóriabevitel és a mozgásszegény életmód az oka annak, hogy ma Magyarországon a
fiatalok harminc százaléka túlsúlyos.

– A túlsúlyos gyerekek fele felnőttkorában is súlyfölösleggel küzd. Sőt, egyre inkább tapasztaljuk, hogy az elhízott gyerekeknél olyan betegségek is megjelennek, amelyek korábban csak a kövér felnőttekre voltak jellemzőek: magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, különféle zsíranyagcsere-zavarok vagy más mozgásszervi problémák – magyarázza dr. Keszei Károly, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház csecsemő-, gyermekgyógyász szakorvosa.

A szakember szerint az egészséges életmód alapja, hogy gyermekünk kerülje a nagy kalóriatartalmú üdítőitalokat, édességeket, nassolnivalókat, változtassunk mozgásszegény életmódján.

– A gyereknek naponta egyszer adjunk édességet, akkor is kizárólag étkezést követően, és utána mosson fogat. A számítógép helyett vegyük rá a mozgásra, nem elég a heti két-három testnevelésóra – tanácsolja a gyermekorvos, aki szerint a család határozza meg leginkább a gyermekkori táplálkozási szokásokat. Persze elkerülhetetlenül hatnak a barátok, a reklámok, de az anyagi, szociális környezet is befolyásoló.

A legkisebbek a bölcsődékben még azt kapják, ami az egészséges fejlődéshez szükséges: sok zöldséget, gyümölcsöt, főzelékfélét. Fotóillusztráció
A legkisebbek a bölcsődékben még azt kapják, ami az egészséges fejlődéshez szükséges: sok zöldséget, gyümölcsöt, főzelékfélét. Fotóillusztráció

A legkisebbek a bölcsődékben még kidolgozott étrenddel találkoznak. Ott még azt kapják, ami az egészséges fejlődésükhöz szükséges: sok zöldséget és gyümölcsöt, főzelékféléket, főként fehér húsokat, csirkét, pulykát. Hoffmann Attiláné, a Mosonmagyaróvári Egyesített Bölcsődei Intézmények vezetője szerint azonban itt már véget is ér az egészséges táplálkozás korszaka: sok helyen az óvodások és az iskolások már ugyanazt fogyasztják, amit a felnőttek.

Egy korábbi minisztériumi rendelet szerint az általános és középiskolákban működő büféknek kínálatukban alkalmazkodniuk kell az egészséges táplálkozás követelményeihez. A legtöbb büfé polcáról lekerültek a szénsavas üdítők. Helyüket a gyümölcslevek, teák, tejtermékek vették át. Látogatásunkkor azonban tapasztaltuk: a biokifli, az alma nem tudja felvenni a versenyt az édességekkel, a frissen sütött édes péksüteményekkel.

– Az iskola diákjainak negyede vásárol nálunk. Az év eleje óta esett vissza a forgalmunk: mostanában főként arra törekednek, hogy kevesebb pénzből jóllakjanak. Inkább viszik a nápolyi szeletet, a szendvicset, a frissen sütött péksüteményeket. Amióta a tejet bevezettük, egy-két doboz fogyott el. Ezt egymás előtt cikinek gondolják, a kakaó viszont kelendő – tudtuk meg Bán Beátától, a mosonmagyaróvári Bolyai-iskola büfésétől.

Olvasóink írták

  • 6. ASHER 2009. április 07. 16:09
    „jobban sszemugyreveve a mai gazdasagi helyzetet,nem hiszem hogy ez a "veszely" olyan hu de fenn allna!!
    legalabbis a berbol-fizetesbol elok gyerekeinel szinte biztos hogy nem!!!!!!”
  • 5. PerlakiLajos 2009. április 07. 14:17
    „Uborkaszezon van?”
  • 4. Gondolkodo 2009. április 07. 12:03
    „meglehet nézni az iskolai szemeteseket,tele van otthonrol hozott tizoraival,amit ki se bont a gyerek,ugy dobja bele a szemétbe,megnéztük milyen kaja van benne,téliszalámis,sajtos,californiai paprikával,.szülök nem is tudják,hogy a gyereke a szemétbe dobja kaját amit otthonrol hoz,nevelés ?hmm”
  • 3. jockey 2009. április 06. 22:42
    „Mi ebben a meglepő? Eszik a cukrot, isszák a kólát, a 250 méterre lévő iskolába pedig autóval viszik őket. Az meg csak hab a tortán, hogy az okos pedagógus húzza a száját, ha a gyerek - százból egy - viszi a kikérőt, mert sportversenyre kellene menni.”
  • 2. tricse 2009. április 06. 20:42
    „Na igen! A "győriédesjóreggelt"-et és a zabfalatokat imádják a gyerekeim! Csakhogy! Baromi drága! Pedig egészséges! A többit is sorolhatnám!”
  • 1. miracle 2009. április 06. 19:33
    „Kisfiam, hallgass a nagymamira, ne válogass, egyél meg mindent, ami a tányéron van! De nem vagyok éhes! Mondom, megenni az egészet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiutat mutat a válságból a hazai bor

Magyarország - „Magyar borral lábaljunk ki a válságból!" – a felszólítást a hazai… Tovább olvasom