Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Gyengült a forint

Gyengébb sávba került pénteken a forint a nemzetközi hitelminősítők bejelentésének hatására.


Az eurót pénteken délután fél ötkor 287,37 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben. Csütörtök délután négy órakor 283,83 forinton állt a jegyzés, majd péntekre virradóra 283,30 környékén mozgott a nemzetközi kereskedelemben.

Péntek délelőtt a forint jó két forinttal gyengült, miután a Moodyís Investors Service leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Magyarország közepes befektetői államadósság besorolását.
A Moodyís figyelmeztetését a Standard and Poorís követte, amely negatívra is rontotta a magyar szuverén adósbesorolás kilátását, ez további bő egy forintos árfolyam gyengülést idézett elő.

Összességében a forint pénteken a kora reggeli 283 forint feletti euró jegyzésről 287 fölé gyengült, és ezzel elveszítette a hét folyamán szerény napi nyereségekkel felhalmozott eredményét.

Az euró jegyzése hétfőre virradóra emelkedett 290 forint fölé a magyarországi hitel-felülvizsgálatot végző IMF-EU küldöttség hétvégi, idő előtti távozását követő piaci reakció hatására.

A hét folyamán a negatív hangulat konszolidálódott, a piacok korrigálták a néhány napos távlatban már "túlreagálásnak" ítélt forint gyengítést. A forintnak ennek köszönhetően a héten módjában állt a térségbeli devizákkal együtt követni az egyre nyilvánvalóbban javuló európai gazdasági növekedési kilátások hatására emelkedő tőzsdeindexeket.

Pénteken viszont a kereskedők véleménye szerint a hitelminősítők lépése "leválasztotta" a forintot a térségbeli devizákról, amelyek részben erősödtek, részben stagnáltak a nap folyamán. A forint a lengyel zlotytól 1,4 százalékkal, a cseh koronától 1,1 százalékkal a román lejtől 1,0 százalékkal távolodott el pénteken.

A dollárt pénteken délután 224,32 forinton jegyezték 1,2819 dolláros euró árfolyam mellett. Csütörtök délután a dollárt 220,21 forinton, az eurót 1,2894 dolláron jegyezték.

A svájci frank jegyzése 212,72 forint 211,11 forint után, 100 japán jent 256,75 forinton jegyeztek 253,51 forint után.

Olvasóink írták

  • 7. muskátli 2010. július 26. 09:19
    „mindegy melyik kormány, párt van az élen. a hibás mindig az elözö. igy lehet folyamatosan egymásra mutogatni. közben a zsebeket jól megtölteni, és helyet változtani, aztán 4 év után visszacserélni. végülis mindenki jól jár, nem? kis schowwwww, aztán tellik a zseb. ha meg üres már akkor helycsere. igy megy ez, ment és menni is fog. aztán hogy mi lesz az országgal, a néppel, az nekik tök mindegy. lényeg hogy ök jól megvannak.”
  • 6. Jandex 2010. július 24. 11:12
    „5. hozzászólás idegen 2010.07.24. 09:59
    Nyugi rendbe is teszik

    Hát Én is ettől félek!:)))”
  • 5. idegen 2010. július 24. 09:59
    „Nyugi rendbe is teszik”
  • 4. wunderli 2010. július 23. 19:52
    „Amikor megnyerték a választást ,azt mondták nem kérünk türelmet,majd ők rendbeteszik amit a Gyurcsányék elkurtak.Hát ,úgy néz kki ,hogy röpke 3 hónap alatt rendbetették.Mi meg majd beledöglünk,de ez senkit nem érdekel,mert majd a sok hülyének megmagyarázzuk,hogy erről is a komcsik tehetnek”
  • 3. kefefejű 2010. július 23. 19:31
    „2re:
    Ezt némi iróniával mondtam (illetve írtam)... A felcsúti úgyis megmagyarázza (illetve a gusztustalan szájjártatója), hogy ez tulajdonképpen még jó is nekünk, és ha nem akkor mindenről a Gyurcsány tehet. Ebben az egyben úgyis vérprofik. Mármint a másra mutogatásban.”
  • 2. Jandex 2010. július 23. 17:39
    „1. hozzászólás kefefejű 2010.07.23. 17:28
    Másé nem lehet?/esetleg a Bajnai nem tudott egy értelmes mondatot kibökni az IMF-nek?!/
    Majd még jön a jegybanki kamatemelés,ami szintén az előző kormányok bűne!/pedig Nekem úgy rémlik mintha Ők tornázták volna le 5.25 %-ra,bár majd "igazmondó királyunk" megmagyarázza,hogy úgy készül a cső hogy bekerítik a levegőt!:)))/”
  • 1. kefefejű 2010. július 23. 17:28
    „Ez is biztos Gyurcsány műve. Végül is ő tehet mindenről...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghibásodott a füstjelző a LOT budapesti járatán

Egy meghibásodott műszer miatt jelzett füstöt szerdán a LOT légitársaság Varsóból Budapestre tartó… Tovább olvasom