Kisalföld logö

2018. 04. 25. szerda - Márk 13°C | 25°C Még több cikk.

Gyengül a karácsonyi forgalom

Ugyan még mindig a november-december a legnagyobb forgalmat hozó időszak a kereskedelem számára, de a növekedés már nem olyan jelentős, mint néhány esztendeje.


A hónap slágerei a sütés-főzés kellékei, az alkohol és a csokoládé.

A magyar lakosság egyre kevesebbet vásárol a karácsonyi szezonban – állapította meg az elmúlt három év adatai alapján a GfK Hungária. Míg 2006-ban 25 százalékkal költöttünk többet az év utolsó hónapjában, mint egy átlagos hónapban, addig 2007-ben ez a szám már csak 20 százalék, 2008-ban pedig csupán 16 százalék volt. A piackutató cég szerint a csökkenő trendhez a tavaly ősszel kirobbanó világválságon túl a 2006 végétől bevezetett megszorító intézkedések hatásai járultak hozzá elsősorban.

A gazdasági visszaesés következményeként tavaly október óta a vásárlók óvatosabbak lettek az elektronikai termékek vásárlásában.

˝Az idei karácsonyra vonatkozó várakozások kapcsán érdemes figyelembe venni, hogy – négy százalék körüli infláció mellett – az év első három negyedévében a háztartások körülbelül ugyanakkora összeget költöttek napi fogyasztási cikkekre, mint egy évvel korábban. Így azt mondhatjuk, hogy a háztartások kevesebb élelmiszert és vegyi árut vásároltak az év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor. Emellett a GfK Hungária által negyedévente mért Fogyasztói Bizalom Index is a lakosság alacsony vásárlási hajlandóságát jelzi˝ – fogalmazott Dörnyei Otília ügyfélkapcsolati igazgató.

A cég azt is állítja: ha karácsonyi nagybevásárlás, akkor hipermarket. Forgalmát tekintve ennek a bolttípusnak nő a jelentősége leginkább a decemberi szezonban. Rajtuk kívül a drogériáknak sikerült még kiemelkedő növekedést elérniük tavaly év végén.

Ugyancsak nem várható változás abban, mik lesznek a karácsony slágerei. Ezek közé tartoznak a ruházati kiegészítők, amelyekből ilyentájt duplaannyi fogy, mint máskor. Ruhából 2005–2007-ben még 40, tavaly év végén – az első válság által érintett időszakban – már csak 30 százalékkal fogyott több, de ez még így is szép növekmény. A sportruházati eladások ugyanakkor várhatóan idén is másfélszeresükre ugranak.

Minden bizonnyal szintén kiemelkedő forgalmat bonyolítanak a műszaki üzletek, de csak az egyébként gyengébb korábbi hónapokhoz képest. A gazdasági visszaesés következményeként tavaly október óta a vásárlók óvatosabbak lettek az elektronikai termékek vásárlásában, ami egyaránt érintette a szórakoztatóelektronikai és fotótermékeket, a háztartási kis- és nagygépeket és a számítástechnikai eszközöket.


A piackutató cég szerint a csökkenő trendhez a tavaly ősszel kirobbanó világválságon túl a 2006 végétől bevezetett megszorító intézkedések hatásai járultak hozzá elsősorban.

Olvasóink írták

  • 2. hehe08 2009. november 25. 21:53
    „lehet, de ilyenkor azért már lázasan vásároltak az emberek......
    (persze sokan most is lázasak.... :D:D:D )”
  • 1. Jandex 2009. november 25. 12:02
    „Qrvára unom,hogy már egy hete ezt hallgatom.Nézze meg Valaki a naptárt hol van még Karácsony?! Grrr...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősödik a forint

Mérsékelt ütemben ismét erősödik a forint: az eurót 267,27 forinton jegyezték szerdán délelőtt… Tovább olvasom