Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Gyalogtúrán a Föld körül

A kanadai francia Jean Béliveau 12 év alatt meg akarja kerülni a Földet – gyalogosan. Montrealból 2000. augusztus 18-án, 45. születésnapján indult el, s mostanáig a tervezett út felét bejárva elkoptatott 29 pár lábbelit. A hosszútávgyalogló Magyarországot is érinti, vállalkozása az interneten követhető.
Világító cégtáblákat árult korábban Jean Béliveau. Az MTI értesülése szerint a világ elsőszámú gyaloglójává előléptetett férfi eddig 31 ország útjain több mint 36 ezret tett meg kijelölt útvonala 76 ezer kilométeréből.
Először Montrealból gyalogolt el Dél-Amerikába, onnan Dél-Afrikába repült, s a kontinens számos országa után március 31-e óta Franciaország útjait rója. Örömmel újságolta: sikerült több Nobel-békedíjassal is személyesen találkoznia.

Út a gyerekekért

Hosszú vándorlásával szeretne hozzájárulni az UNESCO – az ENSZ nevelési és oktatási szervezetének „az erőszakmentesség és a béke kultúrájának a világ gyermekeinek javára való előmozdítására" meghirdetett, 2010-ig tartó évtizedéhez.
Az út első hat évében Béliveau-t nem kevesebb mint ezer család segítette és látta vendégül. Az útközben megismert emberek ajándéka a menet közben elkoptatott cipők többsége, a felszerelése, és még a taliga is, amelyen azt maga előtt tolja. Mi több, az algériai orvosok, akik komoly prosztataproblémát diagnosztizáltak nála, Oran kórházában ellenszolgáltatás nélkül műtötték meg a vándort.

Még sok ezer kilométer áll előtte, de Béliveau már arra a könyvre gondol, amelyet otthon maradt felesége, Luce segítségével készül megírni a nagy kalandról. Addig is Luce működteti férje honlapját, amelyből kitűnik, hogy Franciaországból Béliveau Írország és Anglia után várhatóan Belgium, Hollandia, Németország, Csehország, Ausztria és Szlovákia érintésével Magyarországra is el szeretne jutni, mielőtt folytatná útját Közel-Kelet, Ázsia és Ausztrália felé.

A www.wwwalk.org honlapra kattintva az internetezők is követhetik Jean Béliveau kalandozásait, és jó utat kívánhatnak neki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

mozaik

botos siófokon. Az NB II-es Bodajk-Siófok labdarúgócsapatához szerződött Botos Antal, aki korábban… Tovább olvasom