Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Gyálaréti gyilkosság: elővették egy régebbi ügy aktáit is

Szeged - Baltával agyonverte élettársát, utána megfojtotta kilenc hónapos gyermeküket, majd gyálaréti házuk udvarában elásta a két holttestet M. Viktor Gábor, akit a bíróság letartóztatott. A férfi nagymamáját 2005-ben szintén agyonverték, a rendőrség nem fogta el a gyilkost, a nyomozók most elővették azt az ügyet is.
– Nem tudom, hogy mi történhetett. Kati és Viktor szerették egymást, mind a ketten imádták kisfiukat, Tomikát. Semmilyen előzménye nem volt annak, hogy ilyen vége lesz a kapcsolatuknak – mondta az élettársa és kilenc hónapos kisfiuk meggyilkolásával gyanúsított M. Viktor Gábor édesanyja, M. Lászlóné. Az asszony Szeged-Gyálaréten, fiáéktól pár méterre lakik.

A Tisza Volán Zrt.-nél buszsofőrként dolgozó M. Viktor Gábor csütörtök reggel a Szegedi Rendőrkapitányságon bejelentette, hogy 23 éves élettársa és kilenc hónapos fiuk eltűnt.

– A rendőrség közigazgatási eljárás keretében kezdte el az ügy vizsgálatát, azonban számos olyan körülmény merült föl, amely büntetőeljárás megindítását tette szükségessé. A 22 éves férfi ellentmondásokba keveredett, a házban vérnyomokat, az udvaron pedig friss ásás nyomait találtuk. A bejelentés után 15 órával, péntekre virradó éjszaka őrizetbe vettük a gyálaréti férfit – mondta tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón Márton István ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

A rendőrök a kertben bukkantak rá az elásott holttestekre. Fotó: Miskolczi Róbert
A rendőrök a kertben bukkantak rá az elásott holttestekre.
Fotó: Miskolczi Róbert

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Szekeres Tibor alezredes, a bűnügyi osztály vezetője elmondta, hogy a büntetlen előéletű férfi beismerő vallomást tett.

Részletesen beszélt arról, hogy előző nap összeveszett az élettársával, akit baltával agyonvert, utána megfojtotta kisfiukat, és mind a két holttestet elásta a házuk udvarán.

A két rendőrtiszt többször hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény rendkívül kegyetlen és brutális volt. A gyilkosságok lehetséges okáról azt mondták, bárhol, bármikor előforduló, akár mindennaposnak is mondható családi vita előzte meg: a férfi alkoholt fogyasztott, amit az élettárs kifogásolt. Ezen vesztek össze.

A bíróság letartóztatta M. Viktort. Fotó: Miskolczi Róbert
A bíróság letartóztatta M. Viktort.
Fotó: Miskolczi Róbert

A rendőrség több emberen, illetve tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja M. Viktor Gábort.

Mialatt a rendőrség sajtótájékoztatón ismertette a gyálarétieket felkavaró bűncselekmény részleteit, a Szegedi Városi Bíróság nyomozási bírója, Lakatos Zsolt, a Csongrád Megyei Főügyészség csoportvezető ügyészének, Szanka Ferencnek az indítványára előzetes letartóztatásba helyezte M. Viktor Gábort. A gyanúsított a döntést tudomásul vette.

Elővették a régi gyilkosság aktáit

Gyálaréten, az Apály utcában 2005. április 24-én brutálisan megöltek egy 74 éves asszonyt, Palya Gábornét. Az idős nőt agyonverték. Az áldozat M. Lászlóné édesanyja, a mostani kettős gyilkosság gyanúsítottjának, M. Viktor Gábornak a nagymamája volt. A rendőrség nem kapta el a három és fél éve történt gyilkosság tettesét. Az ügynek volt gyanúsítottja, de ellene néhány hónap után megszüntették az eljárást. A férfi gyanúsítása és letartóztatása miatt beperelte a magyar államot, a pert megnyerte.

Ebben a házban történt a kegyetlen kettős gyilkosság. Fotó: Miskolczi Róbert
Ebben a házban történt a kegyetlen kettős gyilkosság.
Fotó: Miskolczi Róbert

A városrészben akkor is és tegnap is többen felvetették, hogy unokája végezhetett Palya Gábornéval, de a nagymamája holttestét megtaláló férfinak megdönthetetlen alibije volt. Úgy tudjuk, M. Viktor Gábornak a szerdán agyonvert élettársa, Katalin biztosított alibit. – Elővettük a régi gyilkosság aktáit – nyilatkozta lapunknak Pál János alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Márton István ezzel kapcsolatban megjegyezte, a férfit nem gyanúsították meg a nagymama megölésével, de nem zárják ki ennek a lehetőségét, vizsgálják, hogy M. Viktor Gábornak köze lehet-e az idős asszony ellen elkövetett bűncselekményhez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véres szerda: 4 gyilkosság a hét közepén

Magyarország - Az elmúlt napokban négy gyilkosságról számoltunk be portálunkon, amelyek hazánkban… Tovább olvasom