Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Gőgös Zoltán: felénél tart a kukorica betakarítása

A kukorica felét már betakarították, soha ilyen korán még ennyi nem került a magtárakba; az idén összességében jó közepes kukoricatermés várható - hangoztatta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Elmondta: a kukorica termésátlaga az idén várhatóan 6,5 tonna lesz hektáronként. Az eddig betakarított területen ez 6,4 tonna, de a gazdálkodók általában a gyengébb adottságú területeken kezdik a betakarítást, így az országos becslés az államtitkár szerint helytálló lesz. Az előzetes számítások szerint kukoricából 2009-ben összesen mintegy 7,611 millió tonna kerül a magtárakba, 15 százalékkal kevesebb, mint egy éve, de lényegében megegyezően az ötéves átlaggal.

Az egyéb növényeknél is ütemesen halad a betakarítás - mondta az államtitkár. Példaként említette: a napraforgót, ahol 537 ezer hektáron befejeződött a betakarítás. A termésátlag jó közepes, 2,3 tonna hektáronként, ami megegyezik a tavalyival. A korábbi csapadékhiány miatt a repce kelése hiányos, és bár az elmúlt napok csapadéka javított kissé a helyzeten, jövőre terméskiesés lehet. A szárazság a búza vetését is akadályozta, így a korai fagyok okozhatnak gondot.

Az MTI kérdésére Gőgös Zoltán elmondta: vizsgálja az agrárkormányzat a családi gazdaságok hitel-visszafizetési gondjait. Arról az ötletről, amely szerint a de minimis - kis összegű - uniós támogatás részben segíthetne a probléma megoldásán, az államtitkár úgy vélekedett, hogy a hitelek lejárnak a hónap végén, és a de minimis támogatásról szóló uniós rendelet még nem jelent meg. Így erre nem lehet alapozni a gazdahitel megoldását.

A megoldás érdekében az agrárkormányzat más utat keres. A lehetőségekről a szaktárca csütörtökön tart konzultációt a szakmai érdekképviseletekkel - jelezte, hozzátéve: a hitelkonstrukciót továbbvinni nem lehet, mert az ellentétes az uniós szabályokkal.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2009. október 22. 12:11
    „Lesz is elég fűtőanyag a télre, hisz olcsóbb lesz mint a szén vagy a fa!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Párbeszéd indult az új szabályozásról

Párbeszédet indítottak a Magyarországon jelenlévő külföldi kereskedelmi kamarák és a Magyar… Tovább olvasom