Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

GKI: markáns a folyó fizetési mérleg romlása

A választási időszak befejeződésével a hazai kormányzati tevékenység súlypontja az elosztási kérdésekről ismét a fenntartható növekedés, az EU-hoz való igazodás feltételrendszerének megteremtésére kerülhet.
A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek a K and H Bank együttműködésével készült előrejelzésében az áll, hogy az államháztartás hiánya idén az EU módszertanát közelítő módon számítva – az egyszeri, elszámolástechnikai jellegű kiadásoktól eltekintve – a GDP 6,5 százaléka körül alakul.

A külkereskedelmi mérleg egyelőre kedvező, az első nyolchavi hiány kisebb a tavalyinál. Az export bár jelentősen lelassult, de mégis kevésbé, mint az import. Az év egészében azonban a fogyasztás dinamikus emelkedése és a konjunktúra enyhe javulása esetén a behozatal gyorsulása várható. Az év egészében az import 9 százalékkal, az export 8 százalékkal bővül.

A folyó fizetési mérleg romlása markáns – állapítja meg a felmérés. A működőtőke beáramlása augusztusban valamelyest élénkült, de eddig a hiány felét sem finanszírozza.

Szeptemberben megtört az infláció tizenöt hónapja töretlen csökkenési folyamata. A gyorsulás üteme minimális, de feltehetőleg tartós lesz. Ezt indokolja a tavalyinál magasabb olajár, a dohány jövedéki adójának emelése, a dinamikusan növekvő belföldi kereslet, majd jövőre az eddig mesterségesen elfojtott áremelések beindulása. Az elkövetkező egy évben a fogyasztói árszínvonal emelkedése 5 százalék körül alakul.

A választási évet a lakossági jövedelmek rendkívül gyors emelkedése kíséri. A reálbérek idén átlagosan 12 százalékkal, a GDP növekedésének közel négyszeresével emelkednek. A lakosság nettó pénzmegtakarításai viszont alig nőnek – augusztusban egyenesen csökkentek –, ami a rendkívül gyors ütemben emelkedő fogyasztás, ingatlanberuházás, illetve hitelfelvétel következménye.

Az ipari termelés a júniusi és júliusi érezhető emelkedés után augusztusban ismét csökkent. Az ipari vámszabad területek exportja és a belföldi értékesítés az év első nyolc hónapjában stagnált, a szerény ipari növekmény kizárólag a nem vámszabad-területi kivitelnek volt köszönhető. Az év egészében 3,5 százalékkal bővül az ipar teljesítménye, ugyanakkor rendkívül gyorsan, 17 százalékkal fejlődik az építőipar.

(MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa Linuxra vált?


Az Európai Unió 250.000 eurós projektbe kezdett, mely az uniós… Tovább olvasom