Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Gázálarcban

Mint többszörösen katonaviselt ember megborzongok a gázálarc és a vegyvédelmi köpeny szó hallatán, mert eszembe jut, amikor nyolcvanegy kora őszén e különös jelmezben rohangáltunk a Hódmezővásárhely környéki pusztavilágban. A képzelt ellenséget kellett megsemmisíteni. Az ellenség a Nyugat volt, amelyhez most nem győzünk felzárkózni.

Ahogy a magyar politika megrázta magát a rendszerváltás után, s ellenségből barát lett, a barátból meg ellenség, úgy én is kezdem revidiálni álláspontomat a gázálarccal meg a vegyvédelmi köpennyel kapcsolatban. Mert a fene akar madárinfluenzát kapni, s azt mondják, a gázálarc és a köpeny védelmet nyújt. Elképzelem magam, amint ülök a számítógép előtt, fejemen gázálarc, testemen vegyvédelmi köpeny, s írom éppen a soros eposzomat. Hogy kollégáim ne röhögjenek rajtam nagyokat, természetesen ők is gázálarcban és köpenyben ülnének, sőt, nem csak ők, mindenki. Gázálarcot és köpenyt minden magyarnak, s fütyülhetnénk a madárinfluenzára.
Előnyeit próbálom számba venni, s víziószerűen feldereng, mi történne, ha csak a magyar nemzet élné túl a katasztrófát? Egyszerűen mi lennénk a világ urai. Trianon következményeit törölni lehetne a történelemkönyvből, s át kellene írni a földrajzkönyveket is, hogy ásványkincsekben szegények vagyunk, mert egy csapásra tele lennénk olajjal, miénk lenne a szaúdi fekete arany, a dél-afrikai fehér arany, a namíbiai gyémántbánya s a magyar politikus álma, hogy nyolc-tíz éven belül utolérjük Ausztriát, egyszerűen avíttá válna, mert huszonnégy óra leforgása alatt nemcsak utolérnénk, de le is előznénk. Hazajárnánk Tirolba síelni, annyi tengerünk lenne, mint a kórság, s a nyelvtanulással sem kéne bíbelődni, segédigéket meg rendhagyó alakokat tanulni, mert magyarul beszélne az egész világ. Tele lennénk jól működő autógyárakkal, high-techet gyártanánk minden szinten, Árpád népe hej, pedig úgy élne, mint Marci Hevesen.
Elképzelhető persze az is, hogy a felvázolt vízió soha az életben nem lesz valóság. Sebaj, akkor is gázálarcot és köpenyt minden magyarnak! Néhány hét csendet csak megérdemlünk. A sok politikai porhintés ellen például kifejezetten hatásos lenne a gázálarc, köpködések ellen meg a vegyvédelmi köpeny. A koszos városi levegőre sem panaszkodnának a népek, észre sem vennénk a nagy jólét közepette, mennyi itt még a Trabant meg a Wartburg. Javulnának egészségi mutatóink is. Mivel gázálarcban nem lehet enni és inni, túlsúlyos nemzetből pihekönnyű országgá válnánk.
Néhány hét eltelte után azonban a soros kormánynak gázálarc-viselési tilalmat kellene elrendelnie, hogy mégiscsak megőrizhessük emberi arcunkat. Ez ugyanis mintha időnként takarásban lenne, pedig többségünknek még gázálarca sincs.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nullpártrendszer

Javaslom a tisztelt Olvasóknak a nullpártrendszert, az anarchia szabályozott változatát. Tovább olvasom