Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Gaskó: a terveknek megfelelően alakult a tüntetés

Véget értek a hétfőre meghirdetett félpályás, forgalomlassító demonstrációk.
Befejeződtek a demonstrációk

Véget értek a hétfőre meghirdetett félpályás, forgalomlassító demonstrációk, amelyeket a Liga Szakszervezetek hirdetett meg a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint mindenhol befejeződtek a demonstrációk, a rendőrségnek nem kellett intézkednie, rendbontás sem volt. A szükséges létszámmal biztosították a rendezvényeket. A közutakon helyreállt a forgalom - közölték.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője este az MTI megkeresésére azt mondta: a közlekedők érezhetően komolyan vették a felhívásokat, nem nőtt annyival a menetidő, amennyire lehetett számítani. Hozzátette: a budapesti és a főváros környéki utakon érezhetően kevesebb autó volt az ilyenkor megszokottnál, vidéken pedig az autósok többsége megtervezte, hogy merre tudja elkerülni a lezárt szakaszokat. Azt is elmondta, hogy az M3-as autópálya Budapestre bevezető szakaszán volt a legnagyobb torlódás, több kilométeres kocsisor alakult ki a reggeli csúcsforgalomban.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt írta: ismét zavartalanul lehet közlekedni a főváros korábban lezárt útszakaszain. Torlódásra kell számítani a Hungária körút és a Kerepesi út csomópontjának környékén és a Kacsóh Pongrác úti felüljáró közelében.

Hétfő délután Borsod megyében valamennyi helyszínről rendbontás és atrocitás nélkül levonultak a demonstrálók. Dudás Roland, a Liga Szakszervezetek észak-magyarországi regionális referense elmondta: Miskolcon, a József Attila úton egy 150 méteres szakaszon álltak a demonstrálók, mintegy harminc autóval. A borsodi megyeszékhelyen a Pesti úton is állt a kocsisor, körülbelül ötven autó. A 26-os főúton, a BorsodChem melletti szakaszon, Kazincbarcika és Sajószentpéter között harminc jármű zárta le a fél útpályát.

Kifejezetten jó hangulatú, békés demonstrációként értékelte a két zalai helyszínen zajlott egész napos forgalomlassító akciót a Liga Zala megyei elnöke. Kurucz Erika elmondta: Zalaegerszegen a 74-es főúton, Nagykanizsán pedig a 7-es főúton egyaránt több mint 30 járművel vettek részt a demonstrálók. Hozzátette: tapasztalatuk szerint a mellettük elhaladó járművezetők vagy utasok többségében támogatásuknak adtak hangot, csupán néhányan bosszankodtak a forgalomlassítás miatt.

Fél négykor véget ért a félpályás útlezárás Pest megye egyetlen érintett pontján, a 4-es főút monori szakaszán - tájékoztatott a független HÉV-szakszervezet kommunikációs referense, a demonstráció irányítója délután. Fehérvári Zsolt közölte: Monor határában körülbelül tizenöt járművel 20-22 ember zárta le egy szakaszon a fél útpályát reggel 7 órától. A szabad sávban váltakozó irányban elhaladó járművek sofőrjei vegyes érzelmekkel fogadták a demonstrációt: többen egyetértésüket fejezték ki a szakszervezetek céljaival, míg mások szidták őket - fogalmazott a referens.

Békés megyében 49 személyautóval demonstráltak a Liga Szakszervezetek tüntetéséhez csatlakozók a 44-es főút 117-es és 118-as kilométerszelvénye között – tájékoztatott a demonstráció megyei szervezője. Pajkó Alexandra elmondta: annak ellenére, hogy a Románia felé haladó teherforgalom szempontjából kulcsfontosságúnak számító főúton foglaltak el egy sávot a demonstrálók, az autósok és a kamionosok részéről nem tapasztaltak ellenségeskedést.

Az eredetileg bejelentett kettő helyett csak egy helyszínen volt forgalomlassító demonstráció Veszprém megyében a rendőrkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint. Frankó Marianna közölte: a 830-as, ismertebb nevén Házgyári úton tartották meg a demonstrációt. Az MTI információja szerint a délelőtt folyamán tucatnyi jármű vett részt a megmozdulásban, délutánra hét autó maradt a helyszínen.

Vas megyében, Szombathelyen húsz-huszonöt autóval demonstráltak. Nem volt nagyobb fennakadás a közlekedésben, a rendőrök délután váltakozó irányból engedték a forgalmat, öt-hat percet kellett várni.

A Liga a hétfő reggel 7 és délután 4 óra közötti akcióval a kormánynak a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen tiltakozott. Gaskó István korábban kifejtette: a megfelelő nagyságú jövő évi bérfejlesztésről, a munka törvénykönyvének felülvizsgálatáról, az alkotmányos sztrájkjogot elvonó sztrájktörvény módosításáról, a korkedvezményes nyugdíjrendszer megtartásáról, valamint a béren kívüli juttatások adózásának változatlanul hagyásáról szeretnének megállapodni a kormánnyal.

Forgalomlassító demonstrációk országszerte. Fotó: MTI (galéria)

Gaskó István: a terveknek megfelelően alakult a hétfői tüntetés

A terveknek megfelelően sikerült a tiltakozó akciót megvalósítani, amire a társadalom is toleránsan reagált - nyilatkozta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn délután.

Hozzátette: a rendőrséggel korrekt volt az együttműködés, a megvalósult 54 zárási pont közül pedig sehol nem volt konfliktus.

Az érdekképviseleti szervezet elnöke szerint Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár délutáni kijelentése, miszerint a demonstráció elsősorban nem szakszervezeti megmozdulás, hanem a dohányipari lobbi tevékenysége, túlzó, féligazságon alapul.

Kifejtette, a munkáltatók is érdekeltek abban, hogy a kormány ne rendezze át a dohányipari elosztói, nagykereskedelmi tevékenységét és ne sújtsa olyan többlet adóval, ami miatt ezek a cégek tönkremehetnek, de a munkáltatói és munkavállalói érdekek összecsengésének megbélyegzése nem korrekt lépés az államtitkártól.

Czomba Sándor korkedvezményes nyugdíjjal kapcsolatos kijelentéséről, miszerint a kormány álláspontja 2010 óta egyértelmű, nyugdíjat csak a korhatár betöltése után kívánnak fizetni, a Liga elnöke azt mondta, számukra nem egyértelmű a kormány álláspontja, mivel 2010 óta legalább háromszor elhalasztották a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos kérdések megoldását, és akkor sem a korkedvezmény megszüntetésében, hanem modernizálásában egyeztek meg.

Forgalomlassító demonstrációk országszerte. Fotó: MTI (galéria)

41 helyszínen van még félpályás útzár

Országszerte negyvenegy helyszínen még tart a hétfőre meghirdetett félpályás, forgalomlassító útlezárás. A legnagyobb torlódás még mindig az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán van.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kora délután közölte az MTI-vel, hogy az országban negyvenegy helyen tart még a demonstráció, két helyszínen, Nógrád és Tolna megyében már befejeződött a tüntetés.

Czomba: a szakszervezetek követelései régóta napirenden vannak

A dohányipari lobbi tevékenységével hozta összefüggésbe a hétfői demonstrációkat Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár.

Az államtitkár hétfőn a Parlamentben tartott kormányszóvivői tájékoztatón úgy fogalmazott: amit ma az utcákon látni, elsősorban nem szakszervezeti megmozdulás, hanem a dohányipari lobbi tevékenysége. Amit a szakszervezetek követelnek azok jelentős része régóta az asztalon van - mutatott rá.

Czomba Sándor a követelések közül kitért a korkedvezményes nyugdíjra és azt mondta: a kormány álláspontja 2010 óta egyértelmű, nyugdíjat csak a korhatár betöltése után kívánnak fizetni. Minden tételt, ami előtte van, átalakítottak és 2011. december 31. óta korkedvezményes nyugdíj nincs Magyarországon, az korhatár előtti juttatássá alakult át - jelezte.

Rendbontást nem tapasztaltak rendbontást, a rendőrség a szükséges létszámmal biztosítja a rendezvényeket, segíti a közlekedés zavartalanságát - tájékoztattak. Hozzátették: a forgalom továbbra is a hétfőnként megszokott közlekedési helyzetnek megfelelő.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője kora délután azt közölte az MTI-vel, hogy nincsenek igazán nagy fennakadások az országban, nem okoz érzékelhető, nagy torlódást a demonstráció. Az M3-as autópálya Budapestre bevezető szakaszán néhány száz méteres a kocsisor, a forgalom lassan ugyan, de ott is halad - mondta. Hozzátette: az M0-s autóút felé lehet kerülni.

Számítanak arra, hogy a délutáni csúcsidőszakban lehetnek fennakadások, ezért azt tanácsolják a közlekedőknek, hogy tájékozódjanak a közlekedési helyzetről a www.utinform.hu oldalon vagy a közútkezelő hivatalos Facebook- (www.facebook.com/magyarkozut) és Twitter- (www.twitter.com/magyarkozut) oldalán.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI megkeresésére közölte: a demonstrációk dél óta nem okoznak fennakadásokat a tömegközlekedésben. A BKK a Facebook-oldalán korábban közölte: forgalomlassító demonstráció miatt lezárták a budai alsó rakpartot észak felé, a Rákóczi híd és a Margit híd közötti szakaszon. Sávlezárás van az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Szilas-pihenő és a Szerencs utca között, valamint az Andrássy úton a Hősök terétől a Bajza utcáig, továbbá a 11-es út bevezető szakaszán a Mátyás király út előtti szakaszon. Hozzátették: a demonstrációkkal kapcsolatos közlekedési változásokról aktuális információk találhatók a http://kozut.bkkinfo.hu/ oldalon és a Waze alkalmazásban is.

Az egész ország szimpátiával fordult a Liga Szakszervezetek országos félpályás forgalomlassító tiltakozóakciója felé - jelentette ki Gaskó István, az érdekképviseleti szervezet elnöke kora délután az MTI-nek. Azt mondta: eddig a terveknek megfelelően alakult az akció, 1300-1400 autó és mintegy háromezer ember vett részt benne. Atrocitás, a tervezettnél nagyobb fennakadás nem volt - tette hozzá.

Heves megyében két egri helyszínen demonstrálnak félpályás útlezárással a Liga Szakszervezetek: a 25-ös út Kerecsend felőli bevezető szakaszán, valamint a városba Mezőkövesd, illetve Füzesabony felől bevezető Kistályai úton. A Liga Szakszervezeteket képviselő Krasznay Zsófia és Nádassy Géza az MTI-nek azt mondta, mindkét helyszínen a tervezettek szerint zajlik a demonstráció, rendkívüli esemény nem történt. Az arra közlekedők vegyesen fogadták a megmozdulást - tették hozzá.

Fejér megyében három helyszínen tart demonstrációt a Liga - tájékoztatta az MTI-t Nagy Imre regionális referens. A déli órákban Móron a 81-es út Mester utca és Klapka György utca közötti szakaszán nyolc, Székesfehérváron az Alba Pláza előtt tíz-tizenöt, Dunaújvárosban a Vasmű úton, a Kodály Zoltán és a József Attila utca között csaknem harminc gépkocsival voltak jelen. Nagyobb torlódás egyik helyszínen sem alakult ki - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kelemenné Mészáros Erika.

Zala megyében két helyszínen, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is tart a Liga Szakszervezetek forgalomlassító demonstrációja, a felsorakozott autókon több szakszervezet zászlaját helyezték ki a résztvevők. Mindkét város egy-egy forgalmas útjánál 25-30 személyautó sorakozott fel, az MTI tudósítója azt tapasztalta a 7-es és a 74-es úton, hogy a reggeli munkakezdés idején kisebb torlódásokat okozott a demonstráció. Kurucz Erika, a Liga zalai elnöke azt mondta: napközben folyamatosan váltják egymást a demonstrálók, akiknek az akcióját az autósok egy része egyetértő dudálással, mások viszont a várakozás miatt bosszankodva vettek tudomásul.

A Liga a hétfő reggel 7 és délután 4 óra közöttre tervezett akcióval a kormánynak a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen tiltakozik.

Korábban írtuk:

A Liga Szakszervezetek azt tervezték, hogy az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsival lassítják majd a közúti forgalmat hétfő reggel 7 és délután 4 óra között, amivel a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen tiltakoznak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikáció szolgálata az MTI-vel közölte: reggel 7 órakor országszerte 43 helyszínen kezdődött meg forgalomlassító demonstráció.

A rendőrség a szükséges létszámmal biztosítja a rendezvényeket, segíti a közlekedés zavartalanságát; a forgalom a hétfőnként megszokott közlekedési helyzetnek megfelelő.

Forgalomlassító demonstrációk országszerte


A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebookon azt írta, hogy lezárták a Budai alsó rakpartot észak felé a Rákóczi híd és a Margit híd közötti szakaszon. Sávlezárás van továbbá az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Szilas-pihenő és a Szerencs utca között, valamint az Andrássy úton a Hősök terétől a Bajza utcáig, továbbá a 11-es főút bevezető szakaszán a Mátyás király út előtti szakaszon.

A BKK tájékoztatása szerint várhatóan 11 órától a demonstrálók a Budai alsó rakpartról a Parlamenthez vonulnak a Margit híd–Balassi Bálint utca útvonalon, majd onnan vissza az alsó rakpartra. Jelenleg különösebb fennakadást nem okoznak Budapesten, csak az M3-as autópálya bevezető szakaszán van torlódás az M0-as csomóponttól befelé.
Az egész napos forgalomlassító demonstráció miatti közlekedési helyzetről aktuális információkat találhatók a http://kozut.bkkinfo.hu/ oldalon és a Waze alkalmazásban is - írta a BKK.

Korábban Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel közölte: egyedül az M3-as Budapestre bevezető szakaszán alakult ki a szokásosnál nagyobb hétfő reggeli torlódás, de vidéki helyszínekről nem érkezet jelzés nagyobb fennakadásról.

Pécsi Norbert Sándor ugyanakkor mindenkitől azt kérte, hogy indulás előtt tájékozódjon az aktuális útviszonyokról, a www.utinform.hu oldalon, illetve a közútkezelő hivatalos Facebook (www.facebook.com/magyarkozut) és Twitter (www.twitter.com/magyarkozut) oldalain.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os számú főúton, Kazincbarcika és Sajószentpéter között zárták le az utat. Ez az út a BorsodChem mellett halad, ahol jelentős a kamionforgalom. Mivel az út kétsávos, csak félpályán haladhat a forgalom, így jelentős torlódásra számíthatnak az arra közlekedők – mondta Dudás Roland, a LIGA Szakszervezetek Észak-magyarországi regionális referense hétfőn az MTI-nek.

Lassabban lehet közlekedni Miskolcon is, a József Attila úton, ahol a METRO-kereszteződés és a Sajó híd között van az útzár. Itt az arnóti körforgalomig jelentősebb torlódásra számíthatnak az autósok. Útzár van Miskolcon a Pesti úton is mindkét irányban. Ezen a helyszínen bár lassabban lehet haladni, torlódásra nem kell számítani.

Szombathelyen a sűrű köd miatt később kezdődött meg a demonstráció. A 86-os főúton. Balogunyom közelében 15-20 autó sorakozott fel Szombathely irányában. A forgalmat rendőrök irányítják.

Békés megyében Békéscsaba határában, a Románia felé haladó teherforgalom szempontjából kulcsfontosságúnak számító 44-es számú főút 117-es és 118-as kilométerszelvénye között sorakoztak fel a Liga Szakszervezetek tüntetéséhez csatlakozók. Az MTI tudósítója a helyszínen harmincöt, a főút egyik sávját elfoglaló személyautót számolt össze. A forgalmat rendőrök irányítják.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Árvai Edina az MTI-nek azt mondta: az 54-es számú főúton a Jakabszállás Kecskemét közötti útszakaszon van forgalomlassító demonstráció.

Gaskó: szimpátiával fordult az ország a demonstráció felé

Az egész  ország szimpátiával fordult a Liga Szakszervezetek országos  félpályás forgalomlassító tiltakozóakciója felé - jelentette ki  Gaskó István, az érdekképviseleti szervezet elnöke hétfő kora  délután az MTI-nek.  

Gaskó István elmondta: eddig a terveknek megfelelően alakult  a tiltakozó akció, országosan 52-54 ponton jelentek meg a félpályás  útlezárásra, 1300-1400 autó és mintegy háromezer ember vett részt  benne. Atrocitás, a tervezettnél nagyobb fennakadás nem volt - tette  hozzá.  

Az a tapasztalat, hogy az autósok szimpátiával kísérik az akciót  és érintettnek érzik magukat, hiszen az emberek zöme vagy  munkavállaló, vagy családtagjai, rokonai között van bérből és  fizetésből élő ember - jegyezte meg.  

A hétfőn délután 4 óráig tartó országos akció eredménye kedden  mutatkozhat meg, amikor a Versenyszféra és a Kormány Állandó  Konzultációs Fóruma újból tárgyalóasztalhoz ül - hangsúlyozta Gaskó  István.  

A szakszervezeti vezető korábban a lehetséges további lépések  között említette az országos sztrájkot is, amennyiben a demonstráció  hatása elmarad a várttól.  

Gaskó István korábban kifejtette: az 5 elem, amelyről meg  szeretnének állapodni a kormánnyal a megfelelő nagyságú jövő évi  bérfejlesztés, a munka törvénykönyvének felülvizsgálata, az  alkotmányos sztrájkjogot elvonó sztrájktörvény módosítása, a  korkedvezményes nyugdíjrendszer megtartása, valamint a béren kívüli  juttatások adózásának változatlanul hagyása.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OGY: Elfogadták a 2015-ös költségvetést

Korlátozta a trafikok dohánybeszerzését a parlament. Egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató. Tovább olvasom