Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Gabriel García Márquez hetvenöt éve

Hetvenöt éve, 1928. március 6-án született Gabriel García Márquez, Nobel-díjas kolumbiai író, a Száz év magány című regény szerzője.
Egy kis kolumbiai városban, a banánültetvényeiről híres Aracatacában jött a világra. Életének első éveit nagyszülei házában töltötte, mivel szülei annyira szegények voltak, hogy nem tudták volna eltartani. Nagyapja, aki a kolumbiai polgárháborúkban ezredesként harcolt, ragyogó mesélő volt: kalandos párbajokról és nem kevésbé izgalmas csatákról számolt be unokájának, s arra is roppant büszke volt, hogy legalább 16 törvénytelen gyermeke született különböző anyáktól. Felesége is nagy mesélő hírében állt, de az ő történeteiben a babonáké, a különböző népi hiedelmeké és a szellemeké volt a főszerep.

A nagyszülők alakja és történeteik Márquez későbbi műveiben is fellelhetők, de az 1986-os Szerelem a kolera idején című regényében szülei tragikomikus szerelmének és házasságának is emléket állított. Nyolcéves volt, mikor nagyapja meghalt, nagyanyja látása pedig teljesen megromlott, s így a kis Gabito szüleihez költözött Sucréba, ahol apja patikus volt. Iskolába íratták, ahol az amúgy félénk és szerény legényke humoros verseivel és találó karikatúráival hamar népszerűvé vált társai körében. Mivel igen komoly és kevéssé atletikus alkat volt, barátai "Öregembernek" nevezték. 1940-ben Zipaquirába, a tehetséges gyermekek számára fenntartotta jezsuita iskolába került, majd érettségi után, szülei akaratának engedve, Bogotában a Nemzeti Egyetem jogi karán tanult tovább. Hamar rájött azonban, hogy a jog a legkevésbé sem érdekli, s ettől kezdve hanyagolta tanulmányait, kezdő újságírók, egyéb művészek és ifjú szocialisták körében, olcsó kávéházakban múlatta idejét. Közben sokat olvasott, Kafka, Hemingway, Joyce, Woolf, majd később Faulkner és Szophoklész voltak "példaképei", s egyre komolyabban írogatott.

1946-ban az El Espectadorban jelent meg első novellája, s ezt követte hamarosan a többi. 1948-ban Bogotából Cartagenába ment, ahol az El Universal című lapnak is dolgozott. 1950-ben hátat fordított a jogi tanulmányoknak, s végleg az újságírás és az irodalom mellett kötelezte el magát. Előbb Barranquillában, az El Heraldo, majd Bogotában az El Espectador munkatársa lett. 1954-ben Rómába küldték, ahol az olasz filmművészetet tanulmányozta. Eközben barátai otthon kiadatták első regényét, A söpredéket, amely már magán viseli a jellegzetes márquezi stílus jegyeit, s itt szerepel először az író alkotta kis falucska, Macondo neve is. (Macondo bantu nyelvben banánt jelent, s a név utalás is Márquez szülőföldjére.)

Róma után az író európai körutat tett, s az akkori szocialista országokat, így Magyarországot is felkereste. Lapjának megszűnése után egy ideig Párizsban élt, itt írta meg az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regényét. 1956-ban visszatért hazájába, feleséül vette gyermekkori szerelmét, Mercedes Barcha Pardót, majd Venezulába utazott, ott folytatta az újságírást. 1959-ben megszületett első fiuk, Rodrigo, majd 1962-ben a második, Gonzalo. Eközben a család szinte állandóan úton volt: az író a kubai Prensa Latina munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott. Mexikóban emellett filmforgatókönyveket írt, s itt készült el világhírű regénye, a Száz év magány.

Egy családi nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára és témájára, s azonnal bezárkózott szobájába, hogy megalkossa élete fő művét. Csak írt és dohányzott (állítólag hat csomag cigaretta volt a napi adagja) 18 hónapig, és 1967-ben elkészült a regény, amely páratlan sikert hozott Márqueznek. Szinte pillanatok alatt szétkapkodták, több tucat nyelvre lefordították, s díjak özönével jutalmazták a művet, mely a Buendía család történetén keresztül egész Kolumbia történelmét felvázolta. Márquez a csodás, a misztikus eseményeket a legköznapibb realizmusba ágyazta, a mesés történésekről úgy számol be, mintha azok a világ legtermészetesebb dolgai lennének, s ezért is tartják a regényt az ún. mágikus realizmus legragyogóbb példájának.

A mű megjelenése után nem sokkal Márquez Spanyolországba költözött, majd a hetvenes évek végén visszatért Mexikóba. A regényírás mellett egyre aktívabban vett részt a közéletben is. Nyíltan vállalt baloldali nézetei és Fidel Castróval fenntartott barátsága miatt hazájában és az Egyesült Államokban nem volt szívesen látott vendég. 1981-ben megkapta a Francia Becsületrendet, ekkor jelent meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregénye, melyből film is készült. 1982-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, s kiadták A guajáva illata című regényét. Az ezt követő időszakban az írás mellett utazott, tanított és továbbra is politizált, majd 1999-ben visszatért az újságíráshoz, a kolumbiai Cambio című lap közölte írásait. Ebben az évben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, s ezért ettől az időtől kezdve kissé visszavonultabban él, többnyire Los Angelesben tartózkodik Rodrigo nevű fiánál, aki a filmszakmában dolgozik.

A betegség egyben alkalom volt arra, hogy Márquez összegezze eddigi életét és munkásságát, s jelenleg is dolgozik memoárján, melynek első része Vivir para contarla (Megérni, hogy elmesélhessem) címmel már 2001-ben megjelent.

Sarudi Ágnes
MTI-Sajtóadatbank

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akár több százezer forint pluszköltség

Ha valaki azt hiszi, hogy a kedvezményes lakáshitel „ára” az alacsony kamatból és a… Tovább olvasom