Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Forint - és devizahitelek

Az eddig főként az autóvásárlásnál igénybe vett devizahitelek egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert.

Az eddig főként az autóvásárlásnál igénybe vett devizahitelek egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert a hosszú lejáratú lakáshiteleknél is, hiszen havi törlesztő-részletük kedvezőbbnek mondható a forinthitelek részleteinél. Azonban a devizakonstrukciók ezen előnye mellett a hátrányokat is érdemes figyelembe venni. A devizában való eladósodottság ugyanis olyan kockázatokkal jár, amit nagyon nehéz előre bekalkulálni.

Az első komolyabb költségtényező, hogy míg a pénzintézetek a deviza vételi árfolyama alapján számolja át a forintban felvett devizahitelek összegét forintra, addig törlesztéskor az ügyfélnek mindezt deviza eladási árfolyamon számolják. Szerencsére azonban a 2003. december elsejétől kötelező THM-mutató kiszámításakor ezt a költséget is figyelembe kell venni.

További bizonytalansági tényező, hogy a devizahitelek esetében a pénzintézetek a törlesztő-részleteket legfeljebb egyéves kamatperiódusra számolják ki. Ennek megfelelően az egy év leteltével a bank változtathat a kamaton és az árfolyamon is, ennek kockázatát azonban minden esetben az ügyfélnek kell viselnie. Tehát, ha a forint a következő évi határidőig jelentősen gyengül, abban az esetben a devizahitelek törlesztő-részletei ennek megfelelően emelkednek majd - ez tehát jelentős kockázatot hordoz magában. Az árfolyam tekintetében a forint/euró és a forint/svájci frank változása a döntő.

A hosszabb idejű, forint alapú hiteleknél ugyan a törlesztő-részletek a devizahitelekhez képest magasabbak, ugyanakkor a forinthitelek kamatperiódusa általában 5 vagy 10 évre szól. Ezen időszak alatt a pénzintézet semmilyen változtatást nem hajthat végre a havi törlesztések tekintetében, így tehát biztosabban lehet számolni a jövőt illetően.

Hitelfelvételnél arra is figyelni kell, hogy várhatóan az évtized végén hazánkban is bevezetik az eurót, ezzel egyidőben pedig megszűnik a devizahitelek kockázata. Azonban itt is sok a bizonytalansági tényező, hiszen nem tudni, hogy milyen lesz a csatlakozási árfolyam. Ha magas, akkor az a forinthitelt, ha alacsony, akkor pedig a devizahitelt felvettek járnak jobban.

Egyes elemzők szerint azonban a devizahitelek kockázata mindezek ellenére kisebb, mint amekkora az államilag nem támogatott forint alapú hitelek és devizahitelek kamatkülönbségéből származó előny. A forintkamatok csökkenésével viszont a devizahitelek elveszíthetik ezen előnyüket.

A kockázatok és figyelmeztetések ellenére azonban a lakossági devizahiteleinek állománya folyamatosan emelkedik. Míg a hitelállománya 2003 januárjától tavaly márciusig még csak 4 százalékra nőtt, a múlt hónap végén már a 15 százalékot is meghaladta. A szegmens egyebek mellett az egyre bővülő banki kínálatnak, a lakástámogatási rendszer szigorításának, valamint a forinthitelek magas kamatának köszönhetően jött komoly lendületbe. Az MNB közleményei szerint aggódva figyeli a folyamatot. A jegybank egyrészt attól tart, hogy a forinthitelekből kiszoruló szegmensnél egyre nagyobb kockázatot jelent a jövőben a reáljövedelem alakulása, és nem akadályozható majd meg egy nagyobb réteg esetleges elszegényedése a kondíciók kedvezőtlenné válása esetén. Az MNB emellett a bankrendszert is félti, hiszen a pénzintézetek piacszerzési stratégiájuk és az erősödő verseny hatására hitelezési feltételeik lazítására kényszerülnek anélkül, hogy pontosan felmérnék és az árazásban is érvényesítenék az ezzel járó többletkockázatot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szavazatok újraszámlálásáról

Az országgyűlési választásokra már jogszabály rögzíti a szavazatok újraszámlálását. Tovább olvasom