Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Forgatásra készülnek Győrben és Mosonmagyaróváron, a film októberre el is készülhet Akadnak még szabad a szerepek!

Győr Munkatársunktól Győr és Sopron eddig is népszerq volt a filmesek körében: e városok utcáit, épületeit számos reklámfilmben felfedezhettük már. Most újabb forgatást tervez egy filmes vállalkozás, melynek két győri tulajdonosa úgy döntött: megyeszékhelyiek mellett mosonmagyaróvári helyszíneken forgatják le új játékfilmjüket.
Maros Attila, a cég egyik alapítója és a film producere elmondta: e két város adottságait tekintve kiválóan alkalmas történetük elmeséléséhez. A filmben nincs sok utcai jelenet, csupán egy nagy autósüldözés a film elején. Már tárgyalnak az egyik bevásárlóközponttal, hogy autóval betörhessék a főbejáratot. Ez látványos kezdése lenne a filmnek. Szórakozóhelyeken is forgatnak majd Mosonmagyaróváron, hiszen készülő filmjük szórakoztató, fiatalos, lendületes, mqfaját tekintve viszont krimi – tette hozzá a film író-rendezője, Kollár István.
Az alkotók elmondták: a forgatást júliusra tervezik, s ha tartani tudják a határidőket, októberre elkészülhet a film, amit mindenképpen országos terjesztésre szánnak. A szereplőválogatással némileg lemaradtak az ütemtervhez képest, ezért kérnek mindenkit, aki lát magában, vagy mások látnak benne tehetséget a szerepléshez és szeretne részt venni a produkcióban, keresse fel őket május 15-ig.
A jelentkező lehet férfi vagy nő 18 évestől egészen időskorúig.
Bár a főszerepeket fiatalok játsszák, majd minden korosztály helyet kap a filmben. Mindenki jelentkezését várják, akik hisznek benne, hogy az efféle szereplés jó kiugrási lehetőség, jó alkalom arra, hogy ismeretséget, gyakorlatot szerezzenek. Az alkotók hozzátették: a szereplőkkel, a stáb új tagjaival és a szponzorokkal hosszú távú, korrekt kapcsolatban gondolkodnak.
A készülő filmről annyit árultak el, hogy a történet több szálon fut, amik aztán egybeérnek, sőt, jól össze is kuszálódnak. Sok a véletlen a filmben, amikről aztán kiderül, hogy igazából szándékosak voltak, megrendezettek. Árulás,

fiatalság, buli, gyilkosság, nyomozás, üldözés, humor. A cím is sokat sejtet: Véletlenül szándékos. Jelentkezni és további információkhoz jutni e-mailben lehet a casting@kollaristvan.hu címen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Interjú Nádas Péter íróval

Belátható időn belül akár újabb magyar író is megkaphatja a Nobel-díjat. Esterházy Péter mellett… Tovább olvasom