Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Fontos anyanyelvünk megtartása

Nemeskürty István Magyarnak számkivetve című, frissen megjelent könyvét mutatta be kedden este Győrött, a Petőfi művelődési házban.
illusztráció
A történész előadásában – mint „Trianon gyermeke" – a magyar történelem válságosnál válságosabb állapotainak magyarázatára kereste a választ. A fordulópontot 1541-nél, Buda elfoglalásának événél rögzítette. Keveset beszélünk róla, de Buda eleste valószínűleg az akkori magyar elit beleegyezésével történt. A háttér: a franciák az idő tájt a Madridban székelő német császár fenyegetésével szemben a törökkel szövetkezve katonai inváziót készítettek elő Dél-Franciaország partjainál.

A császár erre hatalmas sereget gyűjtött, és a Magyarországot megszállva tartó török ellen indult. A török válaszul átcsoportosította haderejét, ám amikor Buda alá ért, a császári seregek „egy dárdahajítás nélkül, vezényszóra visszavonultak" és megtámadták Franciaországot...
Önálló magyar állam ezt követően csak 1920-ban alakulhatott ismét. Szinte példa nélküli, hogy az ország ennek ellenére fennmaradt.

Ezt, Nemeskürty tanár úr szerint, annak köszönhetjük, hogy az állam szerepét átvette a magyar nyelv, és mintegy kohóként olvasztotta egybe az idetelepített népeket. A tanulság: most, amikor „a még senki sem tudja, milyen Európába" lépünk, ismét különösen fontos anyanyelvünk megtartása, ápolása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barkácstipp: Csacska macskák

Ha van ügyes kezű barkácsoló a családban - meg persze egy dekopírfűrész -, esetleg ismerünk egy… Tovább olvasom