Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Folytatódnak a tüntetések

Folytatta két héttel ezelőtt megkezdett tüntetéseit a Magyar Vidék és Polgári Párt, valamint a MIÉP Győrött. A két párt és a Jobbik képviselői és szimpatizánsai – körülbelül hetvenen – tegnap este a megyeháza előtt tüntettek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondásáért. A békés, előre bejelentett, rendőri biztosítással zajló demonstráción nem történt rendbontás. Körülbelül százan voltak tegnap este Mosonmagyaróváron a Trianon-emlékműnél tartott demonstráción is. Céljuk továbbra is az, hogy Gyurcsány Ferenc mondjon le, illetve hogy Tóth Tiborné dr., a város és térsége országgyűlési képviselője adja vissza mandátumát. Sopronban a Fő téren mintegy 300–400 ember gyűlt össze. Ünnepelni a Fidesz győzelmét és dr. Fodor Tamás megválasztott polgármestert, valamint tüntetni a Gyurcsány Ferenc ellen. A tüntetők hosszan tartó vastapssal köszöntötték dr. Fodort, aki rövid beszédében kijelentette, hogy minden soproni polgármestere szeretne lenni egy olyan városban, ahol mosolygósak az emberek. A tüntetők a Fő térről a Hűségzászlóhoz vonultak, majd hazatértek. Mint elhangzott, ma este folytatják. Csornán a Szent István téren mintegy kétszázötvenen gyűltek össze, ahol – mint fogalmaztak – addig tiltakoznak, amíg követelésük nem teljesül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tartós fogyasztási cikkek ma olcsóbbak, mint tíz éve

Tévét, videót ma olcsóbban vehetünk, mint 10-11 évvel ezelőtt, a gáz, a szemétszállítás ára viszont… Tovább olvasom