Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Folyamatosan tárgyalnak az iskolák a költözésről

Bár a tárgyalások továbbra is tartanak a püski körzeti iskola költözését illetően, úgy tűnik, Püski még mindig Halászi felé tartana, Kisbodak és Dunaremete pedig Darnózselit választaná. A nemrégiben megtartott szülői szavazás után kedden újabb megbeszélés lesz az ügyben.
A tiltakozások és az alapítványon való gyűjtési próbálkozás után bő egy hónapja az már véglegesen eldőlt, hogy a három település által közösen fenntartott püski iskolának – a felsősöknek bizonyosan – költöznie kell. Azóta azonban a lehetséges irányról folyik a vita, nemcsak a három település között, hanem egy-egy községen belül is. Elsőként a püski képviselő-testület jelentette ki, hogy ők Halásziban gondolkodnak. A költözésről eleinte Kisbodakon is hasonló volt a vélemény, ám ott a darnózseli és a halászi iskola bejárása után a szülők egy része inkább előbbi mellett kardoskodott. Dunaremetén szintén Darnózseli lehet az irány. Az idő szorít, végleges döntés azonban még nem született. Február közepéig le kell adniuk az érintetteknek az idei költségvetést, sokáig már nem halogatható a társulási megállapodás. Információink szerint a két szóba jöhető iskola látogatása után a püski iskolába járó gyermekek szülei egy kérdőívet töltöttek ki, ez alapján akkor a többség Darnózseli mellett szavazott. Most azonban úgy tűnik, a három falu „másfelé megy”. Mindenesetre a közeljövőben a kisbodaki kultúrházban egyeztető fórumot tartanak, melyen az érintett települések és a megyei pedagógiai intézet képviselője mellett a mosonmagyaróvári többcélú kistérségi társulás elnöke is jelen lesz. A három településen azonban tapintható a feszültség, melyet a lapunkhoz beérkezett SMS-ek is jeleznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Totóeredmények

6. hét: 1, X, 1, X, 1, 1, 1, 2, X, 2, 1, 2, 1 + 1. Tovább olvasom