Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Flórián-nap: ünnepeltek Kapuváron a tűzoltók

Szent Flórián napján ünnepélyes állománygyűlésen osztották ki a kapuvári tűzoltóság jutalmait és előléptetéseit. Molnár Sándor parancsnok egy rendkívüli vándordíjat is alapított.
Stílusosan egy riasztással fejeződött be a kapuvári Flórián-nap a helyi tűzoltólaktanyában, az ügyeletes állomány az ünnepségről a riadókocsiba

ült át.
A tűzoltók és kéményseprők védőszentjének napján rendhagyó állománygyűlés volt, hiszen évek óta először a két szervezet együtt ünnepelt Kapuváron.
A parancsnoki bevezető után Szent Flóriánra emlékeztek a tűzoltók, majd Biró Péter polgármester, mint tiszteletbeli tűzoltó, köszöntötte az állományt. Molnár Sándor őrnagy ezután kinevezéseket és jutalmakat adott át. Németh Szabolcs főhadnagyot műszaki mentési osztályvezetővé, Kovács Attila zászlóst szolgálatparancsnok-

helyettessé nevezték ki. Takács Imrét és Kovács Attilát törzszászlóssá léptették elő, a laktanya gazdasági működésének eredményes irányításáért pedig Szajkovicsné Kovács Katalin kapott jutalmat. Tóth Gyula főtörzsőrmestert árvízvédelmi munkájáért jutalmazta parancsnoka, de elismerték többek közt Szakács Zoltán és Molnár Imre munkáját is.
Molnár Sándor tűzoltóparancsnok egy rendhagyó vándordíjat alapított az ünnepségen, melyet a mindenkori leghosszabb szolgálati idővel rendelkező kapuvári tűzoltó kap meg. Az ünnepségen a díszbaltát Horváth Miklós főtörzsőrmesternek adták át, aki huszonkettedik évét kezdte a kapuváriak kötelékében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mennyibe kerül a ballagás?

Tovább olvasom