Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Fizikus az év példaképe

Az Év Példaképe fődíjat Katona Gergely fizikus, az Év Példaképe közönségdíját Szalai Nóra, az 5 Perc Angol tulajdonosa kapta.
Az Év Példaképe fődíjat Katona Gergely fizikus, a Femtonics Kft. ügyvezető igazgatója kapta, az Év Példaképe közönségdíjas vállalkozó Szalai Nóra, az 5 Perc Angol tulajdonosa lett.

Az ünnepségen Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy ez a díj is ráirányítja a figyelmet a nagy lehetőségek előtt álló fiatal vállalkozásokra, a sikerre, az önbecsülésre.

Kitért arra, hogy bár a magyar gazdaság szinte minden mutatója pozitív, ugyanakkor a nemzetközi körülmények, köztük az ukrán-orosz helyzet, az eurozóna válsága hatással lehet az idei év teljesítményére.

Valentínyi Katalin, a Példakép Alapítvány alapítója elmondta, hogy 2013-ban azzal a céllal jött létre a civil kezdeményezés, hogy megismertesse és elismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat.

Jelenleg Magyarországon alacsony a fiatal vállalkozói hajlandóság, a tendencia megváltoztatásához szükség van a társadalomban élő vállalkozói kép átalakítására, a vállalkozói szellem kibontakoztatására - tette hozzá.

A Magyar Nemzeti Bank különdíját Becsei Áron órakészítő, a Bexei Watches Kft. tulajdonosa, a UPC Business által felajánlott különdíjat Szórádi Bence villamosmérnök, a LED LEET tulajdonosa, az előző évi példakép vállalkozó, Csiszka Zsolt által felajánlott különdíjat, Torda Tibor, a Tech-Medical Kft. ügyvezetője kapta.

A Példakép Alapítvány 2014 májusban másodszor hirdette meg a fiatal vállalkozók számára az év példaképe pályázatot, amelyre 200 vállalkozás jelentkezett, közülük választotta ki a zsűri azt az 50 példaképet, akiket egy kiadványban mutatnak be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ pénteki nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 30-i KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom