Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Fizetett a Sopron

Az FC Sopron visszafizette a Profi Liga Kft. felé fennálló tartozását. Négy új játékossal kötött szerződést a klub.

Labdarúgás

Gőbl Gábor, a klub leköszönő igazgatója elmondta: a klub visszafizette a Profi Liga Kft. felé a 17 millió 250 ezer forintos tartozást, így minden akadály elhárult az elől, hogy a következő bajnokságban is az NB I-ben szerepeljenek a soproniak.
Négy játékossal is eredményes tárgyalást folytatott az FC Sopron vezetősége, ugyanis a román Sebastian Ianckal és Sergiu Homeijel három, a bolgár Georgij Korudievvel négy, a tavalyi szezont kölcsönben a győri Intergál-DAC-nál töltő Csikós Sándorral pedig egyéves megállapodást kötött a klub – közölte Köteles Zsolt, az FC Sopron új ügyvezető igazgatója.
Ianc elsősorban a bal, Homei pedig a jobb oldalon bevethető. Korudiev, aki a szerdai felkészülési mérkőzésen a soproniak egyetlen gólját szerezte, többnyire irányító középpályásként, míg Csikós védekező középpályásként szerepel.
Ami még fontos velük kapcsolatban, hogy valamennyiüknek megérkezett a nemzetközi játékengedélye, így ha Selymes Tibor vezetőedző is úgy dönt, akár a szombati UEFA-Intertotó-kupa mérkőzésen is pályára léphetnek.
Az ellenfél, a török Kayserispor egyébként már megérkezett Sopronba, s ma este a mérkőzés időpontjában edzést tart a Káposztás utcai stadion centerpályáján.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékbilincs most már az egész városban lesz

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom